Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1957-1961, Szeged

1960. március 16., IV. rendes ülés

- 4 -hivatal körkérdést az intézetekhez és klinikákhoz az asszisztens­cserében résztvenni szándékozók számára vonatkozóan, Tass dr. az elmúlt évi asszisztens-csere tapasztalatai alapján ja­vasolja, hogy a külföldi cseretárs ellátása céljából magasabb ösz­­szeget fizessenek be a cserében résztvevő asszisztensek, miután a tavalyi akció során komoly anyagi nehézségek jelentkeztek az ideérkezők ellátásában. Rektor kijelenti, hogy a külföldi asszisztens csere céljára az egyetem semmiféle állami anyagi támogatást nem biztosíthat, miután erre kerete nincs, 9 * Tanácsülés több hozzászólás után elha­tározza, hogy amennyiben a baráti ál­lamokkal asszisztens csere létrejön, a cseretársak ellátását anyagilag meg kell alapozni. Az aszisztencia által befizetett összegen kivül az egyetemi kultúrműsorok jövedelmének megfelelő hányadát erre a célra fordítja, Tóth dékánhelyettes engedélyt kér a budapesti Fogorvosi Kar 30-40 hallgatójának egyetemünk kollégiumaiban való elhelyezésére a má­jusban Szegeden tartandó fogászati vándorgyűlés idejére. Tanács a kérés teljesítéséhez hozzá­járul. Tóth dékánhelyettes bejelenti, hogy a Szemészeti Klinika uj épü- 1 etében a légoltalmi pincét az építőipari vállalat nem az előírás­nak megfelelően alakította ki és ezért a légoltalmi'parancsnokság a légo pincét az előírások értelmében nem veheti át, ígéretet ka­pott arra nézve, hogy az Eü.Minisztérium egyik mérnöke felülvizs­gálja a kérdést a Gazdasági Igazgatóság műszaki osztályával, hogy milyen megoldási lehetőség adódik a légo pincének a rendeletnek megfelelő átalakítására. Tudomásul véve, Tóth dékánhelyettes továbbiakban bejelenti, hogy az egyetem légol­­•fcalnii. központjának elhelyezése nem megfelelő, mindenesetre csak átmenetinek tekintetndő és ezért szükséges volna egy jobb és vég­leges elhelyezéséről gondoskodni, A diákkollégium felépítésével lehetőség adódna a légpltalmi központ elhelyezésére, azonban az épitési terv ezt nem tartalmazza. Javasolja az újonnan épitendő diákkollégium pincéjében az előírásoknak megfelelő, IV,osztályú légpltalmi központ létesítését. Rektor javaslatára Tanácsülés megbizza Tóth dékánhelyettest, lég­oltíűLtalmi parancsnokot, hogy a Gaz­dasági Igazgatósággal közösen beszél­jék meg a típusterveknek olyan módo­sítását, amely lehetővé teszi a meg­felelő légoközpont kialakítását a diák­kollégiumban és az Egyetem az Eü.Mi-1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom