Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár

1943. szeptember 29. I. rendes ülés

IX.rendes ülésében tárgyalt»elfogadott és igy határozattá emelt.A tanácstól elfogadott bizottsági javaslat a kö­vetkező: "A bizottság megállapítja,hogy az egyetemmel kapcsolatban a tudomány terjesztésén és művelésén felül továb­bi fontos nevelő feladatokat kell meg­oldani. A tudományegyetemi oktatás szellemében ezeket a feladatokat első­sorban a tudományos kutatás és oktatás utján,tehát a tudomány révén kell ki­fejteni. Minden tudományág felhasznál­ható a nevelés alapkövetelményének, a közösségi szellemnek építésére. Az idegen uralom ismert következ­ményeire és a társadalom átrétegező­­dásére figyelemmel azonban a tudomány utján elérhető nevelésen felül közvet­len nevelő eszközökkel is pótolni kí­vánatos a mutatkozó fogyatékosságokat. A nem tudománnyal való nevelésnek ter­mészetes szinterei az egyetemi diákott­honok. A bizottság célszerűnek tartja, hogy az egyetemi tanács kezdeményezé­sére erre a feladatra önkéntesen je­lentkező professzorok jól átgondolt és megszervezett munka-egyesitésben és munkamegosztásban minden diákott­honnal kapcsolatban személyes eljárá­saikkal ösztönözzék, serkentsék a diák­otthonokban folyó szervezett nevelő munkát és több alkalommal közös ét­kezések és esti összejövetelek alkal­mával közvetlenül,fesztelen formában érintkezzenek a diákokkal.A kollégiumi nevelő munka hatállyossága érdekében kívánatos,hogy elegendő számú felügye­lő tanár támogassa a diákotthonok igazgatóinak nevelő munkáját és a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom