Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Rektori tanács ülései, 1943-1944, Kolozsvár

1944. február 5. VII. rendes ülés

o O o mint a kiküldött Bizottság elnöke közölte velem, hogy Imre Sándor pro­fesszor kartársai, tanítványai,tisz­telői is barátai egyetemi tanári mű­ködésének 40 éves fordulója alkalmá­­v 1 Emlékkönyv kiadását tervezik s kérte, hogy Egyetemünk adjon segélyt az Emlékkönyv kiadásának megkönnyí­tésére. Tisztelettel javasolom, mál­­táztassák egyrészről az Imre Sándor munkája iránti megbecsülés jeleként, másrészről azokra a szoros kapcsola­tokra tekintettel, melyek Imre Sán­dort mint volt tanítványt, m.tanárt és professzort egyetemünkhöz fűzik, falterjesztést intézni a Vallás- és Közök'at sügyi Miniszter Úrhoz, en­gedélyezze 500 P segélynek a mellék­dijak terhére az Ő rendelkezésére fenntartott összegből való kifize­tését. Egyszersmind felhatalmazni engem arra, hogy erről a határozat­ról az Emlékkönyv Bizottság elnökét azzal a kéréssel értesítsem, hogy az Emlékkönyvből a segélynek meg­felelő számban bocsásson majd példá­nyokat rendelkezésünkre az Egyetem intézeteiben leendő elhelyezés vé­gett . Az elnöklő Hector Magnificus a következő javaslatot terjeszti elő: "A német lektorátus közölte ve­lem azoknak a könyveknek a jegyzékét, amelyeket a budapesti német követ­ség egyetemünk egyes intézetei ré­szére megküldött, s amelyek ideigle­nesen az Egye emi Könyvtár helyisé­geiben vannak. Tekintettel arra,hogy- 3 -A Rektori Tanács egyhangúlag a javaslat értelmében határoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom