Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1942-1943/2, Kolozsvár

1943. március 26., VII. rendes ülés

-43-hasznosak tudományunk számára, hogy a krétai kultúra problémáját a hazai a aakkörökben ismertette— hanem in­kább a görög ás római színház törté­netére vonatkozólag, sok esetben ed­dig még ki non aknázott epigrafikus anyagot értékesítő adat- is anyag* gyűjtöm'nyáré, Kissi farosán hathat, hogy in itt olyan dolgozatokat is hozok szóba, melyek még a kézirat stádiumáig sem jutottak el, de azt hiszem, hogy azok a tisztelt kartúr­nak, akik iemeTik vitéz GYÖRKÖSSÉ tudományon egyéniségét és azt a tu­dományos szellesiet, melyben a hazai filológiánk számára oly fontos Egye­temes Phil# Közlöny ókori részének szerkesztését látja el /mely szer­kesztés sokszor még a cikkek tudomá­nyos ellenőrzésére, a olkkek tudomá­nyos színvonalának önzetlenül bele­dolgozott javító, kiegészítő adatok való emelésére is terjed ki/ egyet fognak érteni velem abban, hogy ha már szerkesztői munkásságát nem könyvelhetjük el tudományos érdemnek, v.GYÖRKÖűSY legalább megérdemli azt, hogy még azokat a tudományos munká­kat is figyelembe vegyük, amelyeknek befejezését és lezárását ez az áldo­zatos, a tudomány érdekében kifejtett munka mindezidáig megakadályozta* A benyújtott dolgozataira áttérve doktori disszertációjának ismerteté­séről /melynek oíme: Színpad számára írta-e Seneoa tragédiáit ?/ le kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom