Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1942-1943/1, Kolozsvár

1943. február 25., VI. rendes ülés

dolgozott és később is, éveken át, érintkezésben volt velem, miközben disszertációját készítette. Nyugodt lélekkel állíthatom réla, hogy ka­runknak igazabban szellemi tanítvá­nya, mint sok olyan hallgató, aki szülői támogatás mellett nyolo fél­éven át hallgat, de csak a tanári diploma megszerzése céljából. Dolgozata mintegy 120 nyomtatott lapnyi terjedelemben eredeti kuta­tások alapján a müncheni francia színház történetét dolgozza föl francia nyelven, magyar kivonat­tal és kiadatlan dokumentumokat publikálva, Á munka nemcsak két­ségtelenül tudományos értékű, hanem megjelenése a magyar tudományos# ságnak külföldi szereplése szem­pontjából is nemzeti érdeknek mondható. Természetesen csak ak­/t kor vállalhatja a munka kinyoma­­tásának igen nagy költségeit, ha reménye lehet, hogy szigorlatra bocsáttatik. A dolgozat intézetem sorozatában jelennék meg, de mél­tó volna arra is, hogy az Acta vál­­lalja a kiadását. Erre vonatkozó­lag azonban nem terjesztek elő sem­miféle kérést. Tekintettel a folyamodó kato­nai és hadi szolgálataira, amelyek amúgy is kedvezményt biztosítanának neki} tekintettel a szóbeli szigor­latra bocsátáshoz való kari jogunk­ra; és' tekintettel a folyamodó

Next

/
Oldalképek
Tartalom