Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. március 30. VII. rendes ülése

-17-magy ar—néme t kapcsolatok} a francia és általános nyelvtudomány azonban jófor­mán a magyarországi nyelvészet ismere­te nélkül dolgozik. Mint a kevés kivé­tel egyikét említhetem Aurélian Sauva­­geot-t mint általános nyelvészt,aki ma­gyarul is tud és aki a kongresszus mun­kálataiban részt vesz. Mindenképen kí­vánatos volna, ha nyelvészeink nem csu­pán a finn-észt és a német összekötte­téseket ápolnák, hanem a nemzetközi és általános nyelvtudományi kongresszuso­kon is résztvennének. Az 1931-ben Géni­ben tartott nyelvészeti kongresszuson saját költségemen jelen voltam és az ideire egyéni meghívót kaptam. Sajnos, mai helyzetemben erre nem vállalkozha­­tom és egyébként is nálamnál hivatot­­tabb szakember kiküldését tartanám szükségesnek, annál is inkább, mert a Kar engem már azzal tisztelt meg, hogy a májusi lyoni irodalmi kongresszusra való kiküldetésemet javasolta. Az elmondottak alapján bátor va­gyok a kővetkező javaslatot a Tek.Kar elé terjeszteni: Ma Kar tegyen megfelelő indokolással fölterjesztést a miniszterhez, kérve egyetemünk részére, a brüsszeli kong­resszusra egy delegátus kiküldésének költségeit.M Amennyiben a miniszter a Kar óhaját teljesíti, a Kar jelentkezés vagy fölkérés alapján delegáljon valakit a kongresszuson való részvételre.­Szeged, 1939* március 30.M _ ^ ^ A Kar az előadó javaslata alapján ki­mondja: A Kar fölterjesztést tesz a Val lás— és Közoktatásügyi Miniszterhez kér ve egyetemünk részére, a brüsszeli kong resszusra egy delegátus kiküldésének költségeit. 425•sz. /520-1938-39.bksz./ Elnök jelenti, hogy az ülés követ­kező tárgya a Magyar Tudományos Akadé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom