Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. február 28. VI. rendes ülése

5-8 >- 30 -ségvetésében ásatási célokra felvett állandó, jelentős összeg hozzá nem ér­tők munkája révén olyan munkára fordit tassék, amelyből a régiségtudományra semmiféle haszon nem háramlik, de al­kalmas arra, hogy eddig ismeretlen ős­kori kultúrákat, egyes tetszetős tár­gyak kiemelésével, szenzáció-hajhászás sál örökre tönkretegyen és tanulmányo­zását elvonja az illetékes szakemberek elől. Megállapodásunk értelmében az in­tézetnek rendelkezésére áll a költség­­vetésben az ásatások céljaira felvett összeg, úgy azonban, hogy abból csak a város közigazgatási területén végez­het ásatásokat. Az ásatásokból előke­rült anyag a Hódmezővásárhelyi Múzeum tulajdonát képezi, de annak minden e­­gyes darabja felhasználható az egyete­mi oktatás céljaira. Az intézetet il­leti meg a szakszerű feltárás, a fel­dolgozás, a kiállitás és a publikálás joga. Ezzel a megállapodással megte­remtettük azt a munkalehetőséget, a­­mely 10 éven keresztül biztosította az intézetnek egyrészt a hallgatóság gyakorlati kiképzését, másrészt azt a legfontosabb dolgot, hogy az ásatások révén, mindenkor zavartalan, addig nem ismert anyaggal dolgozhattunk, amely az őskornak és a népvándorlás korának nem egy problémáját oldotta meg és el­értük azt, hogy a magyar Alföld hon­foglalás előtti idejének művelődési viszonyait, az általunk 10 esztendő alatt feltárt kultúrák ismerete nél­kül, tárgyalni nem lehet. Ennek kö­szönhetjük, hogy az immár XV. köteté­ben előkészületben lévő folyóiratunk 120 külföldi intézménynek jár és é­­vente több, mint 1500 pengő értékű csereanyag érkezik érte Szegedre. A múzeumi törvény életbelépteté­se nem változtatott a helyzeten, mert a közgyűjtemények között történt te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom