Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1938. március 31. VII. rendes ülése
- 39 -* nak eredményes és önzetlen működéséért elismerését nyilvánítja s köszönetét mond. 410.sz. /371-1937-38.bksz./ Dr.Förster Aurél ny.r. tanár a majeszti véleményes jelentésüket a Földrajzi Intézet 1937/38 tanévi I. félévi, nem állami pénzekről vezetett szám adásainak felülvizsgálatáról; jelenti, hogy a számadási könyveket átnézték s azokat az eddigi rendszer szerint vezetve rendbenlevőknek találták. Dr.Bartók György ny.r.tanár ismerteti az 1021/1937-38.Et. szám alatt megküldött', az egyetemi és főiskolai ifjúság valláserkölcsi nevelésének kérdését tárgyaló iktatmányt, s erre vonatkozó , alábbi véleményes jelentését: "Tekintetes Kar ! A két magyar protestáns egyházat közösen érdeklő ügyek tárgyalására kiküldött bizottság nevében Kapi Béla titkos tanácsos, püspök és Balogh Jenő világi elnök azzal a kéréssel fordultak a nagyméltóságú Közoktatásügyi Minisztériumhoz, hogy az egyetemek halikészek neveztessenek ki. Kérést a Miniszter úr egyetemünkhöz is leküldötte, a Rector Magnificus Ur pedig Karunkhoz tette át javaslattétel végett. Dékán Ur javaslattétellel alólirottakat bizta meg. Miután az egyes egyházak tapasztalatom szerint egyeteníínk ifjúságának vallásos neveléséről sokféle utón és ga és dr.Mester János nevében előter-A Kar a jelentést tudomáséi veszi s a felmentvényt megadja. 411.sz. /384-1937-38.bksz./ gatói