Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged

1938. január 27. V. rendes ülése

- 24 -Wl torválasztóként kiküldhető. Az előadó ezután kitér a budapesti Bölcsészeti Karon előfordult látszólagos kivételek­re s megállapítja, hogy Tagliavini és Mosca olasz professzorok alkalmazása szerződéses alapon történt s igy nem volt igazi közjogi aktus s ennélfogva a kérdés elbírálásánál precedensül nem szolgálhat. A Kar elfogadta az előadó jelentését, melyben "nem magyar állam­polgárok habilitációját hazai jogsza­bályainkba ütközőnek állapítja meg” s felkérte a dékánt, hogy a jelentést a kérdést tevő Karon kívül a többi egye­tem tanácsainak is küldje meg s egyút­tal a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter árhoz is terjessze fel. Tekintetes Kar ! A felvetett kér­dés bennünket annyiban étdekel, hogy Karunknak két idegen állampolgár magán­tanára van: az egyik 1915-ben habili­tálhatott s így utólag lett nem magyar , ••• v. állampolgár, a másik 1923-ban, tehát már mint idegen honost habilitáltuk. A politikai helyzet lehetetlenné teszi számunkra, hogy előadást tartsanak, de mi ennek ellenére is fenntartjuk a ne­kik adott venia legendi-t, s nem java­solnám, hogy egy előkelő idegen testü­let eltérő közjogi felfogása miatt e­­zen változtassunk. Más lenne természe­tesen a helyzet, ha a Vallás- és Köz­­oktatásügyi Miniszter ár intézkedése tűzné najíjrBndre a kérdést. Akkor idő­szerűvé válnék a kérdés érdemben való tárgyalása, most azonban csak azt in­dítványozhatom, hogy a tek. Kar vegye egyszerűen tudomásál a budapesti egye­tem jogi karának vele közölt határo­zatát annak kimondásával, hogy ebből kifolyólag a maga részéről nem látja szükségét semmiféle intézkedésnek.­­Szeged, 1938 január 27." A Kar a jelentést köszönettel el­fogadja és a Tanács elé terjeszti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom