Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. október 28. II. rendes ülése
rint hozzájárul ahhoz, hogy az Olasz- Filológiai Intézet és tanszék elhelyezésének biztosítása céljából a volt Leszámoló-palotában lévő egyetemi tanári természetbeni lakás hivatali célokra igénybe vétessék, ezzel kapcsolatban hozzájárult ahhoz is, hogy dr.Sulica Szilárd egyetemi könyvtárigazgató részére a szabályszerű lakáspénz kiutaltassák. Elnök jelenti, hogy a levél másolatát áttette a Rectorhoz, - dr.Zolnai prodékán köszönőiratot küldött a Pénzügyminiszternek. Tudomásul szolgál. 121.sz. A szegedi Turul-Szövetség anyagi támogatást kért azért, hogy a folyó hó 23- 25-ike között Budapesten tartandó Országos Turul-lövészbajnokságra a szegedi Szövetség felutazása lehetővé tétessék. Elnök jelenti, hogy körözvényileg 26 pengő önkéntes adomány folyt be. Tudomásál szolgál. 122.sz. Az Egyetemi Gazdasági Bizottság folyó tanévi I. rendes ülésén oly értelmű határozatot hozott, hogy az utisegélykérelmek a Gazdasági Bizottsághoz kellő időben adandók be, - az ily tárgyú kérvények körözés utján történő elintézésének a jövőben nincsen helye, és csakis rendkívüli s feltétlenül indokolt esetekben hivható össze Gazdasági-bizottsági rendkívüli ülés. Tudomásál szolgál.