Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1937. június 19. X. rendes ülése
gatónők, akik ugyanezen munkákra vállalkoznának és akik ezidőszerint nagyobb képzettséggel munka és kereset nélkül állanak. Ha ilyenek vannak, elsősorban ezeknek kenyérhez jut1 "tatásáról kellene, nézetünk szerint gondoskodni. Egyébként az Orvostudományi Karnak hozzánk beküldött véleményes jelentéséhez teljes egészében csatlakozunk. Ebből arról értesülünk, hogy a Kath.Nővédő a tanfolyam fenntartására államsegélyt kért. A kultuszminisztérium 800 P-t engedélyezett és ezen összeget Egyetemünk dologi kiadásainak terhére utalta ki. Kivánatos volna, hogy az ilyenféle segélyek a kultuszminisztérium rendelkezésére álló valamilyen más alapból fedeztessenek. Az egyetemünk dologi kiadásaira forditható összegek, úgy abszolúte, mint más egyetemek más megfelelő tételeihez viszonyítva aránytalanul csekélyek. Ha ezek belülről és kívülről jövő állandó kérelmek és igénylések által túlságosan igénybe vétetnek, a dologi kiadásokra fordítható összegek végül is elégtelen roncsokká fognak összezsugorodni . Az indítványokra vonatkozólag véleményünk a következő: Az 1/ teljesen fölöslegesnek látszik és mellőzhető. A 2/-ra vonatkozólag csatlakozunk az orvoskari előterjesztéshez. A 3/ azt célozza, hogy az Asszisztensnőképző tanfolyam résztvevői iratkozzanak be rendkívüli egyetemi hallgatóknak. Ezt teljesen fölöslegesnek és elvetendőnek tartjuk, mégpedig azért, mert az asszisztensnők örökös másodrendüségre itélt lények, akiknek önálló hatáskörük sohasem lehet és akiknek az igényei mindig csak nagyon mérsékeltek maradhatnak, ők más előadásokat és gyakorlatokat, mint amelyek az ő inkább praktikus jellegű kiképzésükkel szorosan kapcsolatosak, úgy sem látogatnának. Azáltal, hogy rendkívüli hallgatóknak iratkoznának be, kiadásaik fölösleges módon megnőnének, igényeik esetleg szintén emelkednének, a-