Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged

1936. december 18. IV. rendes ülése

-12-Intézet fönntartás nélkül épúgy lemond a folyosórészről, mint ahogy lemondtak róla a Filozófiai Kar szabad folyosón elhelyezett intézetei. Ha bárminő mó­don, akár csak egy figyelmeztető táblá­val, vagy egy altiszt odaállításával meg­nehezítjük a hallgatók számára a circulá­­ciót, akkor ismét visszaáll a régi ál­lapot, ez pedig a tavalyi és idei tanács végrehajtott határozatának nyilt meghiú­sítása lenne. A Filozófiai Kar érdekelt intézeteit annak idején nem kérdezte meg a Bolyai-Intézet, amelynek viszont im­már 8 hónap óta bőséges alkalma nyilt véleményének kifejtésére. Hogy ezt nem tették meg és ma is, mint megtámadott és meg nem hallgatott fél igyekeznek szere­pelni, annak oka nyilván abban van, hogy nincs semmi lényegbe vágó érvük és csu­pán a Tanács megkerülésével, érzelmi szem­pontok latbavetésével óhajtják szándékukat megvalósítani. Legyen szabad még arra hi­vatkoznom, hogy"a kérdés sokkal fontosabb és mélyrehatóbb, mint első pillanatra lát­szik. Ezen a"kis ponton dől el, hogy egye­temünkön kialakul-e egy egészségesebb szel­lem, amely az egyéni terjeszkedés helyett a közösség és a hallgatók szempontjait tart­ja szem előtt. Ha továbbra is a régi szel­lem marad érvényben, akkor a Filozófiai és a Jogi Kar intézetei, amelyek rosszul föl­szerelt kis szobákban húzódnak meg, joggal kérdezhetik az illetékes tényezőktől, hogy milyen meggondolás alapján degradálták ő­­ket az egyetem tudományos életében másod, sőt harmadrangú tényezőkké. A Bolyai-Inté­­zet megalakulásakor azzal indokolta nagyobb helyigényét, hogy négy intézet közös elhe­lyezését kérte, holott akkor is csupán há­rom intézetről lehetett szó, mivel Bay pro­fesszor intézete a Templomtéren kapott el­helyezést. Zolnai Béla prodékán jelenti még, hogy a terepszemlén fölmerült sajnálatos inciden­seket a Tanács elé viszi. Helyeslő tudomásúl szolgál, a Kar bi­zalmáról biztosítja a dékánt és "a pro­­dékánt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom