Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged

1936. november 25. III. rendes ülése

kinti őket és végleges rendezésükkel szembehelyezkedik: ebben az esetben nyil­vánvaló lesz, hogy a Bolyai-Intézet doku­mentálni akarja, hogy az ügy nincs vég­legesen lezárva. Előadó kifejti továb­bá, hogy a Leszámoló-palota nem egyete­mi épületnek készült, ágy hogy a két Ear végleges elhelyeződése csak akkor remél­hető, ha valamennyi lakás fölszabadul, « a zárt intézetek az épület sarkaira ke­rülnek és az egyes intézetek között a közlekedés szabaddá tétetik. A Mathema­­tikai Kar két bizottsági javaslat és két tanácshatározat, valamint e határozatok végrehajtása után is szükségesnek lát­ta fellebbezést jelenteni be. Ennek a­­zonban alaki kifogások hiányában a Laky- Szabályzat Ügyrendtartás fejezete 24*§-a szerint nincsen felfolyamodási hatálya és nem vonja maga után a minisztérium­nak ebbe az autonom ügybe való beavat­kozását. Egyébként nyugodt lélekkel és bizalommal készek vagyunk akár helyszí­ni szemle utján, akár az idevonatkozó összes akták föltárásával a felsőbb el­lenőrző hatóságokat informálni. Többek hozzászólása után a Kar helyesléssel tudomásul veszi a dékán és prodékán intézkedéseit, valamint a pro­­dékán előterjesztését és kifejezi azt a fölfogásét, hogy a Tanárvizsgáló Bizott­ság mostani elhelyezését véglegesnek te­kinti annál is inkább, mert a bizottság jelenlegi elnöke az I. emeleten levő la­kásrész megüresedése esetén a helyisé­gek megfelelő kibővítését fogja kérni a minisztériumtól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom