Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1929-1930, Szeged
1929. október 29. II. rendes ülése
-16-ren aem a tanáról: között, sem a tanárok ás hallgatók között eleddig noha felekezeti kérdés nem volt. Erre jellornzó, hogy mi6te az Egyetem Szegeden van és a tanszékek többségét újra kellett betölteni,bármilyen felekezeti összetételű volt is a ar és egy-egy ülés, ez a határozatokon nem volt érezhetik. Történt 9 betöltés: 6 meghívás éo 3 pályázat utján. A hat meghívásból róm. kath. egyénre esett 4, protestánara 2, G hárem pályázat közül kát Ízben rém. kath., egyszer protestáns vallásut jel lölt a Far els5 helyen s amikor a szavazás nem volt in egyhangú, felekezet szerinti megoszlásnak semmi nyoma sem volt. Tudtommal az sem történt meg egyszer sera, hogy ezeket a határozatokat a minisztérium felekezeti ok # miatt ne fogadta volna el. Egészen a legutóbbi idáig nem volt szó közöttünk ilyesmiről, most azonban érezzük, hogy az Egyetem lényegétől idegen gondolat kezd szétválasztani bennünket, A harmadik tény már nemcsak "arunkat és Egyetemünket, hanem az egész magyar egyetemi életet érinti. A "világnézeti tanszékek" gondolatónak hatása alatt egy mésik magyar egyetem protestáns, sót még uzükebben református jellegének határozottabb kidomboritását követelik a világi tanszéked szempontjából is. Folyik tehát az Egyetemeknek felekezetszerinti elkülönítése. Tekintetes r«r ! Semmi szükségét