Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1929-1930, Szeged
1930. január 30. V. rendes ülése
-10-aO'L Az elnök bemutatja a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 410-51-343/ 1029. sz.rendeletét, melynek értelmében megerősíti xxxxjqjxxiii a pesti kir. m. Pázmány Péter- Tudcmányegyetem Tanácsa által hozott ama fegyelmi ítéletét, amellyel Obilics Iván bh.-t súlyos fegyelmi vétség miatt -az öszszes magyarországi egyetemekről eltiltotta . ■m i-rrT^. Az elnök jelenti, hogy a közelmúlt napokban 8 kari intézetekben két betörési kísérlet történt, ugyanis két zárba betölt kulcsnyelv találtatott, az egyik a Filozófiai Intézet szemináriumában lévő szekrényzárban, a másik pedig az etbnographiai szeminárium külső szoba ajtajában. Egyben bemutatja a Filozófiai Intézet igazgatójának vonatkozó írásbeli jelentését és az ezzel kapcsolatban a kari hallgatókhoz intézett felhívását, mely ezután volna ki függeszteüdó ^ «2. _ £.cX*-,^ i /peí?v^~sa^£ \juXo qSJ X <u//H A t 4 H Cv i-t CK 'S ^ Ő\&Ú.