Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
2. Szigorlati dijak felemelése ÍJlnöklő dékán előadja, hogy a Rector Magnificus közölte a budapesti egyetem rektorának privát levelét, amely szerint a pesti egyetem az 1943-44- tanév II. felétől kezdődőleg a szigorlati dijakt 50 %-al felemelték. A karúnk dékáni hivatala a januári jelentkezések alkalmával már az 50 %-kal felemelt szigorlati dijakat szedte, azonban ezek teljes összege csak akkor kerülhet kifizetésre, ha az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent. Tusomásul szolgál. 3. Mellékdijak felosztása. A dékán bejelenti, hogy az egyetem rektora 34-2/1943-44 etszámú átiratában foglalt rendeletével kiutalta a mellékdijakból a kari hivatalok és intézetek részére járó összeget. Ezen összegből az orvostudományi karra jut 1359 pengő 18 fillér. Az összeget szabályszerű nyugtára a quaesturából felvettem és azt a kari pénztárban helyeztem el. Tisztelettel jelentem, hogy az 1942-43« tanév II. félévre kiutalt 1098 pengő 28 fillért kitevő összeget a Kar dé :án elődöm javaslatára, a dékáni hivatal kiadásainak fesezésére forditotta, Tisztelettel javasolom, hogy az 1943-44 tanév II, félévére kiutalt fenti összeg is a kari kiadásokra fordittassék. A Kar hozzájárul és az előadókat határozatul kimondja. 4. Rendkivüli tanárok karácsonyi segélye iránti kérés. A dékán bejelenti, hogy az egyetemi tanács ezt a felterjesztést a múlt év december 18-i.rendes ülésén a napirendről levette, tekintettel arra, hogy a karácsonyi segély ügye