Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár

lett de a mai igazságos szociá­lis berendezkedésre való törek­vés mellet is elképzelhetetlen, hogy a fiatal orvosoktól 140- 150 pengős segélydijból azt kí­vánjuk, hogy künn lakást is tart sanak fenn, másfelől egészségte­len, hogy ' klinika beteg, ellá­tása, de tudományos munkássága érdekében is bizonyos számú dok­tor és tanársegéd ne lakhasson bent a klinikán. De lehetetlen az is, hogy főkép a sebészeti szakmák szempontjából mindig a közelben tartózkodni köteles mű­tős személyzet valahol egészen * messze helyeztessék el és ne áll jón bármely pillanatban a klini­ka igazgatójának rendelkezésére. Ebből az intézkedésből nemcsak az látszik, hogy a minisztérium az egyetem autonómiájának tel­jes semmibevevése mellett, nem­csak a Kar, hanem a mi megkérde­zésünk nélkül dö .tött, hanem az is, ho y a kezdetben szükségből átengedett lakások birtokosai, saját maguk érdekében olyan lé­péseket tettek a Kar hátamögött és megkérdezése nélkül, amelyek megengedhetetlenek és amely lé­­rések ezt a dönböst eredményez­ték. Tekintettel arra, hogy a kivételezett hatalommal felsze­relt miniszteri bizottság meg­szűnt, ebben a miniszeri leirat­ban az egyetem autonómiájának legdurvább megsértését látván tisztelet bel kérem a tekintetes Kart a legélesebb tiltakozásra

Next

/
Oldalképek
Tartalom