Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár

- 6 -. 4C8 x esetleges újabb építkezés, fa­lak húzása, festés, vezetékek beépítése miatt a dékáni hiva­tal nem fog beköltözni tudni várva-várt eredeti otthonába, hiszen a mai munkamenet mellett el sem képzelhető, hogy január 10-ig a helységek elkészüljenek. Ebben az esetben pedig 4-00 főnyi hallgatónk megint a Mikó-utcai dékáni hivatalba fog iratkozni, ahol megint órákig fog a hóban állva ácsorogni az épület előtt, mert az épületen belül nincs vá­rakozásra alkalmas folyósó. 9./Reámutatunk továbbá arra, hogy a megelőző magyar uralom i­­dején az orvosi kaf^Bsák a most szándékolt helységeket birtokol­ta az egyetem központi épületé­ben, hanem ezeken belül a jelen­legi quaestura minden szobáját is. A kar az első emeleten a rektori $ hivatal helységeitől kezdve az egész nyugati szárnyat birta a pi­arista templom faláig, s itt a kö­vetkező helységei álltak: dékáni hivatal szobái, kari tanácsterem, orvoskari szigorlati terem*, orvos­kari könyvtár, Orvostanhallgatók 3egitő Egyesülete. Erről Kegyel­mes Urunk meggyőződhetik az egye­tem főépületének bármelyik magyar időbeli tervrajzából. Pedig álékor a. hivatal személyzete a dékánon kivül két személyből, ma pedig hét személyből áll. 10./ Az igazság kedvéért tisz­telettel megemlítjük azt is, hogy az orvoskari dékáni hivatal ad el­­helyeződést az egyetemi Om,ügyek nélkül az orvoskari fogalmazó lát-

Next

/
Oldalképek
Tartalom