Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár

régi rendszer szerint végzik tanulmá­nyaikat. Ilyen hallgató kevés van,mert Romániában már 1934- óta 4 éves a gyógy­szerészi egyetemi tanfolyam,s az erdé­lyi hallgatók is nagyobbrészt a buka­resti egyetemre iratkoztak au utóbbi években, minthogy magyarországi okle­velüket nem tudták honositattni.Való­színű tehát, hogy súlyos indoka nem lesz annak, hogy a kolozsvári egyete­men párhuzamos tanfolyam tartassák. Bizonyára lesznek néhányan olya­nok, akik a régi román kiképzési rend­szernek megfelelően elvégezték a két évi gyakornoki szolgálatot,letették a tyrocinális vizsgát,s tanulmányai­kat félbenhagyva mint nem okleveles segédek működnek.Ezeknek,-amennyiben nem sokan vannak,- gyakornoki idejü­ket be lehetne számitani az uj rend­szerű gyakornoki időbe, de egyébként az uj rendszer szerint végezhetnék tanulmányaikat, vagy pedig beiratkoz­hatnának a budapesti, vagy a szegedi egyetemre, ahol a régi rendszer sze­rint tanulhatnának. A jövőbeni gyógyszeréi:épzésre vonatkozó részletkérdések megvitatá­sát Karközi Bizottság feladata lenne /a beterjesztett véleményes javaslat ismeretében határozni./ Ami a még meg nem szervezett,a gyógyszerészképzéssel kapcsolatos tanszékek ügyét illeti,arravonatko­­zólag előadó javasolja, hogy a Kar

Next

/
Oldalképek
Tartalom