Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1963/64 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1963/64. tanévi munkájáról
jogalkalmazó műnk hoz. A Kar több tanszéke vett részt közvetlenül a Kormány, 111. az e .yes minisztériumok felkérésére különböző, a jogalkalmazási folyamatot alátámasztó vizsgálatokban. így pl. az Államjogi, az Államigazgatási Jogi Tanszék a tanácsi szervezet működésével kapcsolatban vett részt vizsgálatokban és készített szakvéleményt, ill. tanulmányt. A Polgári jogi tanszék a Pp. novellájának előkészítésével kapcsolatban, valamint az ujité és találmányi jogról szóló rendelet-tervezethez adott kutatási eredményeket is ma;ában foglaló szakvéleményt, a Munkajogi és termelőszövetkezeti jogi tanszék számos véleményt, tanulmányt készített részint a folyamatban levő tsz. jogi, illetőleg munkajogi kodifikáoióval kapcsolatban, részint egyes minisztériumok egyes speciális szabályainak kidolgozásában. A Bölcsészettudományi kar intézeteinek anyaggyűjtését, az adatok rögzítését, a kutatáshoz szűkcéges forrásmunkák, könyvek beszerzését teszi lehetővé a TKFA, melynek ereoméayeképpen a tárnát, vagy annak nagyobb részét a tervezett időpontnál korábban tudták befejezni, pl. a Magyar i'örténeti Intézet Európai integráció eszméje a nyugatnémet és az osztrák törtánetirásban" cÁ témát egy 12 Íves tanulmány zárta, a Nemzetek fölötti állam problémájáról címmel. A Román Nyelvek és Irodalmak intézete 7 témát zárt le mar me; jelent, vagy sajtó alatt levő dől ozattal. A ^agyar Nyelvtudományi Intézet célkitűzése is me valósult, a kollektiv kutatás eredményeképpen a "müncheni Kódex betühí kiadása párhuzamon szöveggel" kiadás alatt áll. Nagyobb, összefoglaló jellegű tanulmány készült, többéves kutatás eredményeképpen az Ókortörténeti Intézet ősrégészet területén folytatott és támo^tott témája köriből /?1.02.02.04^ "őskori halomsirkutatás az Alföldön"/, E téma kutatás újabb anyag feltárásával és a közreadás előkészítésével, a régészet és a numizmatika, valamint az ókortudomány hazai fejlődésében hasznos adalékot jelentenek. A Neveléstudományi Intézet 6/ számú Koordinációs Bizottsága által ajánlott témakörben a statisztikai felmérések, a lélektani okta ás céljait szolgáló gépek igénybevételével elért eredményekről már eddig több tanulmány jelent meg. Nagyjelentőségű a nyelvtudományi intézetek korszerű oktató ég tudományos tevékenységét elősegítő fonetikai baboratórium létrehozása érdekében kifejtett tevékenysége.R törekvést a Minisztérium már a műit évben is nagyobb összegű pőthitellel támogatta, sajnos me,valósítása meg-