Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1961/62 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1961/62. tanévi munkájáról
figyelemmel kiséri a tudományos tárgyak fejlődését, ösztönzést nyújt a tudományos fokozatok megszerzésére, a káderfejlesztési terv figyelembevételével. A feladatok megvalósítása, a tu ományos munka eredményességének egyik legfontosabb feltétele az utóbb említett káderutánpótlás folyamatos biztosit sa. Ami a tudományos utánpótlás nevelésének feladatát illeti, felsőbb szerveink, a pártvezetés, az Akadó ia és a Művelődésügyi Minisztérium részben a szükséges anyagi fedezet rendelkezésre bocsátásával, részben pedig a tudományos fokozatok elnyerésének elősegítésével biztosítják a tudományos utánpótlás előfeltételeit Egyetemünkön belül jelentkező követelmények kielégítéséről azonban már magunknak kell gondoskodnunk. Fiatal kutatóink munkájának eredményességét igyekszünk elősegíteni azzal, hogy alkotószabadságot biztosítunk részükre és lehetővé tesszük, hogy külföldi tanulmányutakon, belföldi tapaszt latcserékon vegyenek részt. A tudományos utánpótlás nevelésének egyik igen fontos formája az aspiráns-képzés. Egyetemünkön jelenleg több mint 4o aspiráns van. Az aapiránsképzés káderfejleszté i tervünkkel összhangban áll, a káderfejlesztést a maga egészében jól szolgálja Az 1961/62. t név második felében megindult a Művelődésügyi Minisztérium által felülvizsgált és bizonyos módosításokkal jóváhagyott káderfejlesztési tervekben lerögzített feladatok végrehajtásának ellenőrzése. Az ellenőrzés végrehajtására alakított bizottságban a Személyzeti Csoport vezetője mellett a Párt és a S akszervezet eg -egy képviselője is helyet kapott A káderfejlesztési tervek felülvizsgálása a legtöbb intézetben már megtörtént. Megállapítható, ho.y nagy általánosságban nem mutatkozik jelentős elmaradás az oktatói, illetve nem oktatói létszámokban a káderfejlesztési tervben előirányzott és a tényleges létszámok között.