Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról
XVIII. Személyzeti munkáról. Egyetemünk a ksderfejlesztési tervek készítésére vonatkozó utasítás alapján a megadott szempontok szerint dolgozta ki a káderfejlesztésl terveket. Ilyen mindenre kiterjedő, részletes felmérés a káderkérdésekkel kapcsolatban még nem volt egyetemen s ez nagyrészt a körültekintő, helyesen megadott szempon oknak köszönhető. A korábban készített 10 éves káderfejlesztési tervnek alapvető hibája volt, hogy teljesítésének ellenőrzése csupán számszerű, s ebből következően meglehetősen formális lehetett. Az uj tervnek egyik eredménye az előzőkkel szemben, hogy jól ellenőrizhetőnek mutatkozik. A tervek pozitívan értékelendők, mert a tanszékvezetők és az állami vezetők komolyan fogták fel ennek a feladatnak a jelentőségét. Nagyon örvendetes tapasztalat, hogy mig az elmúlt évek minősítésének legnagyobb hátránya az volt, hogy az egye3 személyekről készült jellemzések során a politikai elbírálás alacsony mércével történt, a mostani tervek elkészítésénél ez a szempont komolyan esett latba. A tanszékvezetők a politikai szempontot is komolyan figyelembe vették és a szakmaicélkltüzések meghatározása mellett politikai feladatokat is adták meg. A káderkérdésnél egyik fontos rész az uj álláshelyekre vonatkozó igények megjelölése. Azt, hogy nem tekintettük ezt elsőrendű szempontnak, mutatja az is, hogy mennyiségileg is, de tartalmi részt tekintve, döntő szerepet a jelenleg egyetemünkön működő oktatókkal kapcsolatos tervek kaptak. Arra figyelemmel, hogy a tervekben a számszerüséghez nevek is kapcsolódnak, kettős eredmény várható a jövőben, illetve van már kibontakozóban! 1. Növekszik a tanszékvezetők felelőssége, beosztottjaik fejlődését illetően, hiszen nem kívánatos az ő számukra sem,hogy terveik irreálisaknak minősüljenek, 2. A követelmények rögzítése a beosztott oktatókat egzisztenciális szempontból megnyugtatja, de az elkényelmesedésre nem ad okot, mert a velük szemben támasztott követelmények egyáltalán nem nevezhetők minimálisnak. ^16 * 65 — *