József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

BESZÁMOLÓ jelentés a kétoldalú vélemény ezé3i rendszer tapasztalatairól 1» A rendszer rövid története A Kari KlSZ-Szenvezet vezetőségének kezdeményezésére 19BO-ban vezettük be Karunkon az oktatási tevékenység, az oktatók munká­jának hallgatók által történő írásos véleményezését. 1979/BO-as tanév II. félévében a Kar elfogadta a kétoldalú véleményezést szabályozó dokumentumot. Ez* az anyag vált a tevékenység alap­­szabályzatává. Az első vélemények az 1979/80. tanév II. félévéről készültek, 1980. ószén kerültek összegyűjtésre és akkor még meg­lehetősen bonyolult mechanizmuson kérésiül jutottak el az érin­tettekig. Az alapdokumentum rögzítette a véleményezési rendszer célkitűzéseit es tartalmazta meglehetős részletességgel a mecha­nizmusra vonatkozó előírásokat. E rendszer bevezetésével egy időben szüntette meg a KISZ a tan­széki képviseleti rendszerét, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, jórészt a gyorsan kialakult hallgatói érdektelenség miatt. Ez az uj forrna, a tanulmányi érdekvédelmi tevékenység mellett volt hivatott szolgálni az akkor kiteljesedő uj jogosít­vány rendszert. Célul tűzte ki a hallgatói demokratizmus fejlesz­tését és az ideálisnak nem mondható oktatói, hallgatói kapcsolat javitását. Bevezetésekor éppen az oktató, hallgatói kapcsolatok- / ban kialakult bizonyovs fokú merevség miatt túl sok volt a szabá­lyozás, a körülírás,- szinte '’szerződésszerü" elemeket tartalma­zott az alapdokumentum. Már az elfogadáskor látszott, hogy az oktatás kapcsán a hallgató­ság részéről felvetődő kérdések megoldására ennél egyszerűbb,, közvetlenebb formák is létezhetnének, de az ideálisabb állap'ot fele való közelítésként ez a rendszer került bevezetésre, amely mindkét félre / ma már elsősorban csak a hallgatókra/ Írásbeli terheket rótt. Az előírások többsége a hallgatói véleményadás módját, mechauizmü sát szabályozta, kevesebb vQnatkozott az oktatókra. A tanszék­­vezetőkre állami vezetőkre vonatkozó előírások e^y részét a gya­korlat hamar kiiktatta, a félévenkénti jelentésírás szükségessége a kari vezetés felé megszűnt. Kari szintű értékelésre kát évvel ezelőtt, 4 félév tapasztalata alapján, 1982-ben került sor. A kari tanács az általa megtárgyalt jelentés alapján helyesnek, folytathatónak Ítélte meg a gyakor­latot, a mechanizmus egy szerüsitésére tett javaslatot és bevezet­te a hallgatói vélemények elkészítését egyszerűsítő é3 ma is ér­vényben lévő kérdőíveket.. /Az első két évben ilyen nem volt,a hallgatók a sok szempont ellenére különböző módon - egyes oktatót vagy egtész tanszéket -

Next

/
Oldalképek
Tartalom