József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged
10 Inkább a növekvő megélhetési költségek és a fizetések lassú emelkedése jelent gondot. Különösen akkor válik ez jelentős problémává, ha valakinek a házastársa gyermekgondozási segélyt vesz igénybe /márpedig ebben a korosztályban ez a természetes/. Emellett nyilvánvalóan még fokozottabban jelentkezik az anyagi gond, ha maga az illető fiatal oktatóvagy kutatónő vesz igénybe gyermekgondozási segélyt. Ezesetben nemcsak anyagi, de lényeges szakmai hátrányba is kerül az illető fiatal korosztályához képest. Úgy véljük, ezen a téren is szemléletváltoztatásra van szükség, s a nődolgozók teljesítményét az effektive eltöltött idő függvényében, előítélet nélkül reálisan kellene elbírálni. Többen elmondták, hogy munkaidőn túl kénytelenek anyagi helyzetük javítására korrepetálást vagy egyéb munkát vállalni, ami feltétlenül negatívan hat a tényleges összteljesítményre. A Reakciókinetikai Csoportban felvetették, hogy 1-2 évig lehetővé kellene tenni a fiatal kutatók kollégiumi elhelyezését , mert bár összeségében a területen a fiatalok lakásgondjai megoldódnak /elég nagy erőfeszítések árán/, néhány esetben nagy segítséget jelentene kollégiumi hely biztosítása ideiglenes jelleggel. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a kémiai szakterület fiataljainak helyzete feltehetően nem rosszabb, s nem is jobb az egyetemi átlagnál. Néhány vonatkozásban azonban jelentősen eltér más szakterületektől /sok szerződéses alkalmazás, oktató és kutató munka laborjellege, stb./, így az összevetés korábbi vagy jövőbeni felmérésekkel nem lenne feltétlenül szerencsés. A jelentésben az eredményekre, néhány vonatkozásban a hiányosságokra hívtuk fel a figyelmet, hogy azokat munkájukban a tanszékek, a tanszékcsoport, a Kar és az Egyetem vezetése lehetőség szerint vegye figyelembe. /