József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

2 JLÍW ritás kiséri, az Egyetem könyvtára egyre inkább felnő a fiatal szocialista szakemberek képzésének támogatásához. Neki köszön­hető, hogy a Könyvtár bekapcsolódik a tudományos könyvtárak nemzetközi vérkeringésébe, kiépülnek és szélesednek a szoci­alista országok egyetemeivel, tudományos intézményeivel a cse­rekapcsolatok. Idegen nyelvű tanulmányokat is közlő könyvtári acta-sorozatot inditott meg, amelyben maga is több tanulmány •w szerzője. A könyvtárügy országos szabályozásában, problémái­nak megoldásában fáradhatatlan aktivitással vállalt szerepet 1974-ig tagja az akkor megszűnt Országos Könyvtárügyi és Doki­­mentációs- Tanács jogi bizottságának. Gogalkotási, törvényelő­­készitési munkákban történt részvételét a könyvtári és oktat,- - si törvény, valamint az egészségügyi kódex megalkotásában vál­lalt szerepe fémjelzi. 1958-ban leköszön a könyvtárigazgatói tisztről, de továbbra is az Egyetemi Könyvtár munkatársa, osz­tályvezetője. Könyvtárosi munkája mellett ez időtől egyre na­gyobb hangsúlyt kap művelődéspolitikai, közigazgatástudományi tevékenysége. A jogtudomány és a könyvtártudomány terén foly­tatott több évtizedes kutatómunkája országos és nemzetközi el­ismerést szerzett nevének, s az Egyetem ezt előbb 1971-ben ti - dományos főmunkatársi, majd 1981-ben tudományos tanácsadói ki­nevezéssel méltányolja, egyben megteremtve kutatómunkája ked­vezőbb feltételeit. A MTA tudományos tevékenysége elismerése­ként már megjelent munkái alapján kandidátusi fokozat megadá­sára érdemesiti, a művelődésügyi miniszter 1981. szeptember 1-től pedig a cimzetes egyetemi tanári cimet adományozza dr. Hencz Aurélnak. Fő kutatási területe rendkivül szoros kapcsolatban van a magyar társadalom mai művelődéspolitikai és közigazgatási vo­natkozású alapkérdéseivel: dr. Hencz Aurél az MTA főtitkára, a művelődésügyi miniszter s az Egyetem megbizásából az Orszá­gos Távlati Tudományos Kutatási Tervnek a Közigazgatás Fejlesz­tésének Komplex Tudományos Vizsgálata c. témakörén végez je­lenleg is kutatásokat. Tudományos tanácsadója az MTA Állam- és Gogtudományi Intézete által irányított és a KLTE Felnőttokta­tási és Közművelődési Tanszéke keretében folyó, A közművelődéi,­­-igazgatás művelődéspolitikai alapjainak és összefüggéseinek

Next

/
Oldalképek
Tartalom