József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1982-1983, Szeged

405- 2 -A kollégium a negyvenes évek végén megszűnt, majd az ötvenes évek második felében folytatta munkáját, de már lényegesen megváltozott körülmények között. Az egyetemi oktatás színvonala lényegesen javult és az egyetem a kötelező és a speciális kollé­giumok egymást kiegészítő rendszerével minden hallgatója ^számára megteremtette a magas szintű tudás megszerzésének feltételt, és ez ma is igy van. Szükség van a megváltozott feltételek között is az Eötvös Kollégiumra ? Feltétlenül, hiszen az egyetem csak az ob­jektiv lehetőségeket biztosítja. De, hogy egy nagyon kritikus kor­ban lévő fiatal ember, ha az átlagost meghaladó képességekkel ren­delkezik, éljen is ezekkel a lehetőségekkel, és hogy a családi gon­doskodás alól minden átmenet nélküli kiszakadás ellenére élete leg­fogékonyabb időszakát saját fejlődése és a társadalomban később be­töltendő szerepe szempontjából a leghasznoasabbn töltse el, még valamire szüksége van: az egyformán elhivatott, minél többet tudni vágyó, az egymás segítésére mindig kész társak meleg, emberi közössé­gére, ahol a rangot a keményen és kitartóan végzett minőségi munka, a magas szintű szakmai tudás és a közösségért végzett tevékenység adja. Ezt az egyetmem és a nagy létszámú, részben szociálpolitikai feladatokat is megvalósító kollégiumok nehezen tudják biztosítani, ugyanakkor az Eötvös Loránd Kollégium tradicionálisan ilyon közös­ségnek bizonyult. Erről tanúskodnak a számok ; az egyetem - elsősor*-* ban a TTK - mai oktatói - kutatói karából a kollégium diákja volt; 14 tanársegéd, 11 adjunktus, 10 docens, 6 professzor, köztük 3 aka­démikus. De az ország minden részén, a magyar szellemi, tudományos és művészeti élet irányitól között találunk volt Eötvös -kollégis­tákat. Mint a tavaly ősszel rendezett jubileumi találkozón is többen elmondták, a kollégiumban töltött évek meghatározóak voltak életük­ben. Aki ismeri társadalmunk fejlődésének neuralgikus pontjait, értelmiségünk jelenlegi és a közeli jövőre vonatkozó feladatait, tudja, hogy égetően szükségünk van kiemelkedő tudásu, a társadalom feladatait magáévá tevő szakemberekre a tudomány minden területén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom