József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1970-1973, Szeged
- 11 A kar gazdálkodásával kapcsolatos problémát a szekciók és tanszékek közötti meg nem értés okozta. Továbbra is segiteni fogják a kari dolgozókat, bár az ez év elején fartott továbbképzésen nem vettek részt a hivatalvezetők. A szállítási határidők rendezése érdekében a Migértel már tárgyalásokat folytattak, lehetővé teszik, hogy a tanszékek képviselői résztvegyenek a piackutatásban és az üzletkötésben. Előre kérik 2 évre müszerfajtánként az igényt és segítséget a piackutatásban. Utána fog nézni, hogy a Metrimpex-nél is milyen lehetőségek vannak az eljárás rövidítésére. Dr.Szalav László; Tájékoztatásként megjegyzi, hogy a Földrajzi Tanszék éppen az évenként változó ösztöndíjas gyakornokai révén széles kutatóhálózatot tudott kiépíteni, bár valóban felvethető a helyes káderkiválasztás kérdése. Dr.Márta Ferenc: Hosszú évek kívánsága volt az az előrehaladás,amely most mutatkozik meg a gazdasági munka terén. A Természettudományi Kar dékánja és a gazdasági főigazgató közösen készitsenegy feljegyzést a Minisztérium részére, melyből tűnjék ki, hogy az egyetem épülettömbjébe beépült két orvosegyetemi helyiség formai és tartalmi szempontból milyen hátránnyal jár, zavarja az épület rekonstrukciós munkálatait, a nyugodt munkát, s kielégitvénaz Orvosegyetemet a kiköltözést tegyék lehetővé. ad 3./ napirendi pont: Dr.Antalffy György: A karon két rendezetlen szervezeti probléma van: a Mezőgazdasági és Munkajogi Tanszék szétválasztása és a szünetelő Eljárásjogi Tanszék kérdése. Mindkettő a következő 5 éves terv keretében megoldandó. A karon fokozatosan bevezetés alatt álló ágazati képzés végleges kialakulásával a gazdasági, igazságügyi és államtudományi képzési irányok szerint a tanszékek profilja is e hármas tagozódásnak megfelelően rendeződik, s adódik az a szervezeti forma, mely tartalmilag is lehetővéteszi az együttműködést.