József Attila Tudományegyetem Rektori Tanács munkaértekezletei, 1966-1967, Szeged

1967. január 5., rektori munkaértekezlet

6 —* 2„ A KISZ Központi Bizottságának a határozata feladatul .jelölt meg a f elvétel!■ rendszer továbbie.ilesztésétErre me^eTiio javaslatot készítünk a inimkatervnek megfelelően. Ugyanakkor fel kell vetni, hogy a felvételekről készített felmérés, amelynek elemzését a számítógéppel feldolgozott anyagok alap­ján most készítjük, fontos szerepet játszhat a középiskolai munka megítélésében, és teendők foganatosítását alapozhatja meg. Ugyancsak fontos, hogy előre lássuk a jelentkezéseket és irá­nyítsuk a jelölteket. Erre szolgált a középiskolák harmadik osztályait végzetté, megkérdezése továbbtanulási szándékuk­ról és a válaszok feldolgozása számítógépekkel. A felmérés után a középiskolákban a pályaválasztást részletes tájékozta­tás alapján meg kell vitatni a tanulókkal és ezzel befolyá­solni a jelentkezésüket. így lehetővé válik, hogy felkészül­tebb fiatalok kerüljenek a múltban kevés jelentkező közül vá­logató főiskolákra és kevesebb jó eredményt felmutató fiatalt kell elutasítanunk férőhely hiánya miatt. 3. Az oktatási refbrm végrehajtásának vizsgálata során különös gonddal kell elemezni azokat a probTémákat. amelyek TelsSfoku intézményekben kedvezőtlen körülményeket teremtenek' a nevelés számára. a/ A KISZ Központi Bizottságának a határozata is fölveti a hallgatók felesleges terhelésének és a reális követélmények támasztásának a problémáját. Itt egy látszólagos ellent­mondással állunk szemben, főbb szakon és karon az előadá­sok és kötelező foglalkozások magas óraszáma a túlterhelés benyomását kelti. Ugyanakkor egyes területekkel kapcsolat­ban nem alaptalanul hangzott el az az észrevétel, hogy ne­hezebb az egyetemre bekerülni, mint azt elvégezni» A köte­lező órák túlzottan nagy száma sok esetben még alapelvül is szolgál arra, hogy a követelményeket csökkentsék. Az óraszámok reális és fokozatos csökkentésével éppen a cél­szerű követelmények fokozásának jcfcfc feltételeit kell meg­teremteni, Törekednünk kell a tananyagok korszerűsítése során a felesleges részek elhagyására is, ugyanakkor egyre fokozottabb követelményeken kell vámasztani a hallgatók önálló tanulmányi munkájával, problémamegoldó készségével, tudásuk gyakorlati alkalmazhatóságával szemben* b/ Összpontosítani kell az erőnket az oktatási módszerek tö­kéletesítésére is, A tanév során megvizsgáljuk a műszaki felsőfokú oktatás és a természettudományi karokon folyó ok­tatás módszertani problémáit. A következő években ezt egyéb területekre is ki kell terjeszteni. A Felsőoktatási Pedagó­giai Kutató Csoportot olyan irányba is fejlesztenünk kell, hogy behatóan foglalkozzék a felsőoktatás általános mód­szertani kérdéseivel, és erről tudományos anyagot adjon a felsőoktatási intézményeknek. A Kutató Csoport szervezze a jó tapasztalatok elterjesztését is. <3_;

Next

/
Oldalképek
Tartalom