József Attila Tudományegyetem Rektori Tanács munkaértekezletei, 1966-1967, Szeged
1966. november 24., rektori munkaértekezlet
-3-Az o gye-tömi re-form-intézkedések során kialakultak és jóváhagyattak a t .an t orv okon kívül csaknem minden szakon a programok is, ama elvileg megszabnák az egyetemi alőadások tartalmát és az előadandó • anyag felépítését is. Az elfogadott programokkal szemben általában lényegesebb kifogások nem merültek fel, noha a programviták során némely .esetben észrevehető nézeteltérések jelentkezetek. Egyes tárgyak esetében azonban a programok jóváhagyása óba'eltelt viszonylag rövid idő alatt is kiderült már hogy a programok részben helytelen felépítésük vagy. szemléletűek, részben.pedig elavultak, korszerűtlenek. Az Állam- és Jogtudományi Karon oktatott Magyar államigazgatási jog, különös rész cT tantárgy programja helyett pl. több szakember szerint feltétlenül szükséges lenne egy uj program mely a tárgy anyagának jelenlegi szerkezetét a. most meglévő aránytalanságok kiküszöbölésével megjavítaná, és kiküszöbölné a más. tárgyak anyagával való szükségtelen átfedéseket is. A Bölcsészet búdományi Karon folyó magyar irodalmi előadások programja a jóváhagyót tói eltér, mert az utóbbiban a oktatók véleménye szerint v ;börbén~fc és a fejlődéstörténet szegedi izléi ista történetírás kézikönyve alapján tárgyalhatok. Megvitatandó lenne, hogy mily vagy helytelennek bizonyult p Bölcsészét tududományi Karon f szonylag kevésbé érvényesülnek az ama szempontjai, amely öle a marxién intézkedések szükségesek roáramok módosítása vonabko Bölcsészót tududomány latos lenne a jóváhagyott pro felülvizsgálni. Ez a javaslat .lvebebték azt a programok hivat. he. szik, mert a tűnnie, hogy mi az, amit cl kell sajátítania, az xoedig elavult vagy nem egeszón az elavult ásában. A , javaslatot, hogy ajángramokat 5-6 évenként felfrissíteni, már csak azért is támogatandónak lábles okmányok, amelyekből annak kell kill gat ónak az adott tantárgy keretében nem kívánatos, hogy egy ilyen okmány os követelményeket Írjon elő. A tartalmi kérdésekben kialakult véleményeltérésok viszonylag kevesebb gondot okoznak a programokkal több gondot.azonban a hivatalosan elfogadott tankönyvekkel és jegyzetekkel kapcsolatban. Az .egyetemi oktatók véleménye nem egységes abban a kérdésben, hogy a .tömören megfogalmazott, csupán a lénygosebb anyagrészeket tartalmazó kisebb terjedelmű jegyzetek alkalmazása előnyösebb-e, a szakirodalomra való hivatkozással, vagy.pedig a kézikönyv-szerű, nagyobb terjedelmű tankönyvök és jegyzetek használata tekinthető-o célszerűbbnek. Előfordul, hogy az egyetemi előadó az előadása során gyakorol bírálatot az egységes jegyzet, illetve tankönyv egyes fejezeteire vonatkozóan; ilyen esetekben helyesebb lenne kari -jog. zet kibocsátása és használata. 4. Attól függetlenül mármost, hogy7 valamely tárgyból kézikönyv szerű tankön v vagy szüktorjudolmü 'jegyzet áll-n rendelkezésre, az egyetemi az előadások nem uelŐkészítését és ezzel egyben kell arra, ho. y :c 4 lo előadónak mindenképpen ügyelnie tolsó sorban a hallgatók vizsga., maradandó ismereteim .közlését is célozzák Kincsen semmi értelme tehát annak, hogy az előadó-meggondolt és gondolatébresztő magyarázat helyett az előadás idejét a netán túlságosan bőre méretezett tankönyv teljes anyagának értelmetlen, erőltetettem gyors rocihálására fecsérelje, az előadó feladata inkább az, hogy7 a súlyponti és. nehezebben érthető témákat tárja fel részletesen az óra során, A hallgatók által önállóan is táthatók és ban az előadónak arra. könnyen feldolgozható anyagrészek az előadásokból kiikönálló féld olgozásra .jelölhetők ki. Vigyáznia kell az ónké g az önállóan elvégzendő tanulmányi munka \