József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
c log 4 -hallgatókat, amit egy Szegedről érkezett levélből tudtak meg, Gruber Tiáazló a Rektori Hivatni vezetője bejelenti, hogy t*'ves olirás folytán Rostock helyett Kielt irt a borítókra, azonban mi elyt ezt észrevette levélben a Greifswaldi egyetemmel ezt közölte és kérte elnézésüket a hibáért, r>r,üaláoz Előd a Bölcsé szett udományi Kor dékánja felkéri a rektort, hogy o félreértések tisztázása védett szívónkért1en hozzájárulni ahhoz, hogy Greif sv/aldbo utazzon e félreérté no ?c iknrfné^e ott, Elnök o bejelentéseket tudomásul vette éa utasítást adott a Rektori Hivntql vezetőjének, hogy e leveleket a is-közelebbi munkaértekezleten mutassa be. Ezután a munkaértekezlet n novoniber 7-i ünnepséggel illetve a kari hollgntk készére kiadandó szünnap kérdésével foglalkozott éa álIá3foglalásai november 7-i ünnepséget november 5-én kell megrendezni n Bölcséjjzettudományi Kar auditórium maximuma helyiségén en,ya szünnapokat pedig 8 és 9-re /hétfő, kedd/ kell termi, úgy hogy a* egyik rektori szünnap, a másik pedig dékáni szünnap lenne. Dr,Horczeg Ferenc gazcl, rektorhelyettes bejelenti az ujsze-Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. K#m,f. Pr.Fopp Zoltán rektori titkár