József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1994-1995, Szeged
1995. június 29., IX. rendes ülés
R.5.§ (1) A jelentkezési laphoz csatolni kell: a) az Ftv. 83.§ (1) bekezdése a), b) és c) pontja szerinti legmagasabb középiskolai, illetve felsőfokú iskolai végzettséget tanúsító okiratot, b) a (3) bekezdése a), b) és c) pontja szerinti legmagasabb középiskolai, illetve felsőfokú iskolai végzettséget tanúsító okiratot, c) a (3) bekezdés alapján meghatározott összegű költségtérítés befizetésének igazolását, d) a hatósági erkölcsi bizonyítványt, e) a felsőoktatási intézmény által, az Ftv. 83.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján meghatározott további feltételek meglétét igazoló közokiratot. (2) A jelentkezés évében érettségizők a jelentkezési laphoz az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségtérítés összege a jelentkezés évében január elsején érvényes minimálbér 10%-ának megfelelő alapdíjból, továbbá jelentkezésenként legfeljebb a minimálbér 10%-ának megfelelő intézményi díjból tevődik össze. (4) Külföldön szerzett iskolai végzettséget tanúsító okirat külön jogszabály szerint, vagy nemzetközi szerződésen alapuló elismerés, illetőleg honosítás után fogadható el. (5) Ha a jelentkezési lap, illetőleg mellékletei hiányosak, és a jelentkező a hiánypótlásra történt felhívás ellenére a felsőoktatási intézmény által meghatározott időpontig a hiányokat nem pótolja, kizáija magát a felvételi eljárásból Sz.3. A kar minden évben augusztus 15-ig közli a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban történő közzététel céljából:- az alapképzésben és a szakirányú továbbképzésben meghirdetett szakok jegyzékét- a felvételi irányszámot, a tandíjjal, térítési díjjal kapcsolatos információkat- a felvételi mentességeket- a felvételi követelményeket és ellenőrzésük módját- a középiskolai előtanulmányok, felsőfokú tanulmányok beszámítását, alkalmazott pontrendszert- többletpontok szerzésének lehetőségeit- a jelentkezési lap és az okiratok benyújtásának intézményi követelményét. Sz 4. A felvételi eljárás költségtérítése a R.5.§ (3.) pontja szerinti összeg jelentkezésenként, melyet a jelentkezési laphoz csatolt postautalványon a központi számlára kell befizetni 4