József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1994-1995, Szeged

1995. június 29., IX. rendes ülés

VII. FEL VÉTEL A KOLLÉGIUMBA 15.§ (1) Kollégiumi elhelyezésre a hallgató a tanulmányi időszak, valamint a tanrendben meghatározott, az egyetem székhelyén tartott szakmai gyakorlat idejére jogosult. Nyári időszakban a kollégiumi igazgatótól külön szabályzatban meghatározott módon kollégiumi elhelyezést kérhet. A felvételnél szociális rászorultságuk alapján kérelmükre, állandó lakhelyüktől függetlenül minden más igénylővel szemben előnyben kell részesíteni a volt állami gondozottakat és árvákat. (2) A JATE kollégiumaiba csak a JATE nappali tagozatos és doktori képzésben résztvevő, elsősorban vidéki hallgatói kérhetik felvételüket. (A Károlyi Kollégiumban az intézmények közötti megállapodás értelmében a JGYTF és a Zeneművészeti Főiskola hallgatói, a házaspári emeleten a külön szabályzatban rögzített módon lakhatnak hallgatók.) Súlyos szociális, vagy egészségügyi körülmények esetén -ha a hallgató ill. a doktorandusz megfelel a követelményeknek- a kollégiumba helybeliek is felvehetők. (3) A kollégiumokba történő felvétel egy tanévre szól. A felvételi kérelmet minden évben meg kell ismételni az Egyetemi Kollégiumi Tanács által szabályozott módon. (4) Kollégiumi elhelyezésre jogosult az a magyar és külföldi hallgató, akit a Kollégiumi Bizottság a felvételi szabályzat alapján felvesz. (5) A kollégiumi jogviszony a felvétel alapján csak akkor jön létre, ha a hallgató a felsőoktatási intézmény soron következő félévére beiratkozott, s tanulmányi eredménye eléri a kollégiumi szervezeti és működési szabályzatban meghatározott szintet. (6) Saját hibájából félévet ismétlő hallgató nem létesíthet kollégiumi jogviszonyt. (7) A kollégista a kollégiumi jogviszonyon alapuló jogait a felvétel napjától gyakorolhatja, jogviszonyáról más javára nem mondhat le. (8) A kollégiumi felvételt nyert hallgatók a kollégiumi elhelyezésért a jogszabályok és az Egyetemi Tanács által meghatározott térítési díjat kötelesek fizetni. Minden más elhelyezés térítési díját az egyéb elhelyezési szabályzat írja elő. (9) A kollégiumi jogviszony megszűnik, ha a kollégiumi szervezeti és működési szabályzatban felsorolt követelményeknek a hallgató nem tesz eleget, vagy ha fegyelmi úton jogerősen kizárták. VIII KOLLÉGIUMI TAG FEGYELMI ÉS ANYAGI FELELŐSSÉGE A) Fegyelmi felelősség: 16. § (1) A kollégium rendjét és szabályait vétkesen megsértő kollégiumi taggal szemben fegyelmi eljárást kell indítani. (2) Fegyelmi eljárást kezdeményezhetnek a különböző önkormányzati szervek, a kollégiumi igazgató, a kollégiumi tanárok, seniorok, a gondnok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom