József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1993-1994, Szeged
II. kötet - 1994. június 23., XI. rendes ülés
12. sz. melléklet A tanszékvezető feladat- és jogköréről 1. § A tanszékvezető jogköre, illetve feladata: a) képviseli a tanszéket az egyetem és a kar vezető szerveinél, illetőleg egyetemen kívüli szerveknél; az utóbbi esetben tevékenységéről utólag köteles az egyetem illetékes vezetőit tájékoztatni, b) hivatalból tagja a tanszéket magába foglaló tanszékcsoport tanácsának, c) véleményt nyilvánít a tanszéket érintő oktatási, kutatási, fejlesztési, és gazdasági jellegű kérdésekben, d) javaslatot tehet, illetve véleményét ki kell kérni a tanszéket érintő valamennyi személyi kérdésben, e) összehangolja a tanszék oktató-, és tudományos kutató tevékenységét, irányítja és ellenőrzi a hozzá beosztott oktatók, más dolgozók, valamint a tanszéken belül szervezett belső egységek vezetőinek munkáját; felelős a dolgozók munkakörülményeinek alakításáért és munkafeltételeinek biztosításáért, f) jogszabályok, valamint a tantervi irányelvek figyelembevételével kialakítja az oktatási foglalkozások egységes módszereire vonatkozó elveket, g) biztosítja a hallgatók eredményes tanulmányi munkájához szükséges szakmai feltételeket, h) irányítja a tanszék tudományos tervének végrehajtását, közreműködik a tanszékcsoport esetleges közös tudományos terveinek előkészítésében és realizálásában, i) gondoskodik a tanszéken dolgozó tudományos diákköri tagok, valamint szakdolgozatukat, illetve diplomamunkájukat készítő hallgatók tevékenységéhez szükséges szakmai feltételek megteremtéséről, j) a tanszék jóváhagyott költségvetése alapján rendelkezik a tanszéket illető pénzügyi keretek felhasználásáról , k) elosztja a tanszék oktató-, és tudományos munkájához szükséges eszközöket és anyagokat, meghatározza felhasználásuk módját, l) felelős a tanszék kezelésére bízott vagyontárgyak védelméért, m) a jogszabályok, valamint a külső megbízásos munkákra vonatkozó egyetemi szabályzat rendelkezései szerint irányítja és ellenőrzi az ilyen megbízáson alapuló munkákat, n) végrehajtja az egyetemi testületek határozatait és a tanszék tanácsa által hozott döntéseket,