József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1993-1994, Szeged
I. kötet - 1994. március 3., VI. rendes ülés
Wi szabályzat 1 pontja e) és f) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tudományos alkotó teljesítményt és szakmai tevékenységét tanúsíthatja az alábbiakkal: a) szakirodalmi munkásságának főbb eredményeit összefoglaló tézisekkel, b) a fontosabb nemzetközi visszhangot tanúsító adatok bemutatásával (a forráshely pontos megjelölésével), publikációk eredeti vagy fénymásolt példányával. (2) A korábbi "tudomány(ok) doktora" fokozattal rendelkező pályázó tudományos teljesítményét az egyetem a habilitációs eljárás során bizonyítottnak tekinti. (3) A pályázó a jelen szabályzat 1. pontja a)-ban meghatározott tudományos szakismereteit a 10. pont (l)-ben megjelölt szakbizottság jelenlétében folytatott nyilvános tudományos előadás és vita keretében bizonyítja. (4) A pályázó a jelen szabályzat 1. pontja b)-ben megjelölt tananyagformáló készségét - többek között - a következőkkel tanúsíthatja: a) általa írt felsőfokú tankönyv, jegyzet oktatási segédletek, illetve szakkönyv, vagy b) általa későbbiekben meghirdetendő tantárgy programjának és tanmenetének kidolgozásával és benyújtásával.-3-Szab. 4. Tv. 25. §; (4) A pályázó előadókészségét nyilvános előadásban vagy előadásokban bizonyítja. A magyar anyanyelvű pályázó ismeretátadó (előadó) készségét magyar nyelvű és idegen nyelvű - a szakbizottság jelenlétében a tudományos előadáson és egyetemi hallgatók számára tartott - nyilvános előadással bizonyítja. Nem magyar anyanyelvű pályázó esetében valamely, (ill. a szakma által megkövetelt nyelven) történő előadás is lehetséges.