József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1993-1994, Szeged

I. kötet - 1993. november 11., III. rendes ülés

43 -[126] Ha a közalkalmazotti jogviszonyt határozott időre létesítették, munkaruha és formaruha csak abban az esetben biztosítható, ha a kihordási idő nem haladja meg a határozott időre létesített jogviszony időtartamát. Próbaidőre munkaruha illetve formaruha nem biztosítható. Mindkét esetben kivételt képez, ha jogszabály kötelezővé tette a munka- vagy formaruha juttatását. 6.8 A munkábajárással kapcsolatos utazási költségtérítés [127] A 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet alapján utazási költségtérítést kell alkalmazni azon közalkalmazottaknak, akik Szeged közigazgatási határán kívül laknak (állandó vagy ideiglenes lakóhely) és onnan járnak be naponta dolgozni. Ezen kívül utazási költségtérítés biztosítható még hetenként egyszeri alkalommal hazautazás céljából, ha a dolgozó állandó lekóhelye távol esik az egyetemi munkahelyétől. [128] Az utazási költségtérítés összege a munkába járást szolgáló bérlet, vagy teljesárú menetrend díjának:- országos közforgalmú vasút, személyvonat, II. kocsiosztály esetében 86%-a,- helyközi díjszabással közlekedő helyi- és távolsági autóbusz esetében 80%-a. [129] Az igénybevett közlekedési eszköz fajtáját napi munkába járásnál az alkalmazott, hétvégi hazautazásnál - a dolgozó kérése és a közlekedési körülmények mérlegelésével - az egyetem választhatja meg. [130] Munkábajárási céllal — utazási költségtérítés mellett — utazási kedvezmény nem vehető igénybe. [131] Helyi díjszabással közelekedő közforgalmú közlekedési eszközön történő munkábajáráshoz utazási költségtérítés nem adható. r [132] A gazdálkodó, illetve szervezeti egységek az utazási költségtérítést a fentiek figyelembe vételével saját dologi költségkereteik terhére számolják el. 6.9 Saját gépjármfi hivatalos használata [133] A saját gépjármű hivatalos célú használatát a szervezeti egység vezetője engedélyezi. Az egyetem a jogszabályokban meghatározott üzemanyag-normáknak megfelelő összeget, valamint költségtérítést folyósít és a normaköltséget (fenntartási, amortizációs költséget) téríti meg. — 44 — IV. rész VAGYONVÉDELEM, KÁRTÉRÍTÉS 1. Sztrájk esetén a személy és vagyonvédelem [134] A sztrájkjog gyakorlása során a munkáltató és a közalkalmazottak kötelesek együttműködve biztosítani a személy- és vagyonbiztonságot. [135] A sztrájk megkezdését megelőzően az érdekképviseleti szervek tájékoztatni kötelesek az egyetem rektorát a munkabeszüntetés kezdetének időpontjáról, várható időtartamáról, a sztrájkot kiváltó intézkedésről vagy állapotról, a sztrájk által elérni kívánt célról, az egyeztetési eljárásban résztvevő személyekről. [136] A munkáltató a karok vezetői, valamint a gazdasági főigazgató útján gondoskodik az épületek őrzéséről és azon berendezések folyamatos működtetéséről, amelyeknek leállása helyrehozhatatlan kárt okozna. Erre a feladatra kijelölt közalkalmazottak munkavégzésüket a sztrájkra való hivatkozással nem tagadhatják meg. [137] Sztrájk ideje alatt — az előző bekezdésben foglaltakon túlmenő — munkavégzést elrendelni nem lehet. 2. A közalkalmazott és a munkáltató kártérítési felelőssége Mt. 170 § (1) Kollektív szerződés a leltárhiányért való felelősség szabályait e törvénytől eltérően is megállapíthatja. Ennek során a Kollektív szerződésben meg kell határozni a felelősség feltételét, terjedelmét, illetve a felelősség megállapításával kapcsolatos eljárási rendet. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásában leltárhiány a kezelésre szabályzserűen átadott és átvett anyagban, áruban ismeretlen okból keletkezett a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány. Mt. 173. § (1) A munkáltató a munkavállaló által okozott kár megtérítésére vonatkozó igényét bíróság előtt érvényesítheti. (2) Kollektív szerződés meghatározhatja azt az értéket, amelyet meg nem haladó mértékben a munkáltató a munkavállalót közvetlenül kártérítésre kötelezheti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom