József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1989-1990, Szeged

1989. szeptember 28., I. rendes ülés

8 érintetteknek kellene kidolgozni egy javaslatot az épület hasznosításáról, és azt letenni az Egyetemi Tanács elé, hogy megvitassa. Rektor: Akkor viszont az Egyetemi Tanácsnak a jövő héten ösz­­sze kell ülni, mivel nem akarom tovább húzni az építkezést, ugyanis szeretném az ülés után kiadni az utasítást a kőműve­seknek, hogy vagy a közfalakat, vagy az irodai falakat húzzák fel. Ha viszont az Egyetemi Tanács az előterjesztésemet eluta­sítja, nem szeretnék további egyeztető tárgyalásokat, hanem felhatalmazom Mikola és Czúcz dékánokat, hogy állapodjanak meg egymás között. Oaál Zsolt: Szeretném emlékeztetni az Egyetemi Tanácsot a két évvel ezelőtti helyiséggazdálkodási vitákra. Akkor nem csupán arról volt szó, hogy a Gazdasági Igazgatóság beköltözik az Irinyi-tömbbe és, hogy itt tantermek is lesznek, hanem arról is hogy további diák-szociális helyiségeket (kollégium) is kiala­kítanak benne. Most úgy gondolom, hogy nem lenne szabad ezt az egész döntést így megbolygatni, vagy ha igen, ahhoz az előter­jesztés túl rövid. Úgy tűnik nekem, mintha ez az Irinyi lenne az "adu ász", ahol még nincsenek közfalak, amiből minden lehet, el­lenben a Rákóczi téri épület szerkezete adott, így ott legye­nek irodák és minden má3 majd az Irinyiben?! Szabó Dezső: Hadd szóljon a szenvedő fél is. Az lenne a leg­jobb, ha a gazdasági igazgatóság minden dolgozója otthon dol­gozhatna, és akkor felszabadulna 600 m2, de hát mi egy szük­séges rossz vagyunk! Két megjegyzésem azért van: az egyik, hogy a gazdasági igaz­gatóság csodálatosan jó helyen van itt, és nem kíván innen elmenni. Két évvel ezelőtt sem azért köteleztek minket az épület elhagyására, hogy jobb helyre menjünk, hanem mert a könyvtár terjeszkedni akart. Kérem, hozzon az Egyetemi Tanács olyan döntést, amely hatálytalanítja a két évvel ezelőttit, és maradunk, ahol vagyunk. Persze, akkor a könyvtár is a helyén marad. És most rátérve a javaslatra: amikor Mucsi Lajos főmérnök két hete csütörtökön kiment az Irinyibe, rájött, hogy ott leültet­hető 150-160 ember, a JTK dékánjának pedig éppen ilyen ter­mekre van szüksége, akkor jött az ötlettel, hogy azt nem kell befalazni. Mert ez így olcsó, erre van pénz. A másik megoldásra nincs pénz, és a minisztérium 'bürokratikus kishivatalnokai" szerint nem is lesz. Ami a tantermeket illetve a bürokrácia terjeszkedését illeti: az utóbbi két évben a tantermek száma jelentősen megemelke­dett és továbbra is növekszik majd a Ságvári belépésével és az Irinyi-tömb elkészültével. (Most a Rákóczi térről nem be­szélek, nem tudom, mi lesz a döntés, de az tény, hogy azok a helyiségek 3,10 x 5 méteres beosztásúak, alkalmasak hivatali célra, de nem oktatási célra. Ezt a területet még leveszi a 60 cm-es beépített szekrénysor. Kb. 10 millió megtakarításunk lenne, ha tantermek lennének az Irinyiből, ez január 31~re készen lenne, a Gazdasági Igazga­tóság pedig - utasításra - át tudna költözni a Rákóczi térre

Next

/
Oldalképek
Tartalom