József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1989-1990, Szeged

1989. december 21., II. rendes ülés

20 kérem az Egyetemi Tanácstól, hogy mondja meg, melyik keretből vegyünk le, melyikből finanszírozzuk a lapot. Gulyás Sándor: Úgy gondolom, sokmindent meg kellene itt gon­dolni a lappal kapcsolatban. Egy alapos vizsgálat szükséges, amely után a februári tanácsülésünkön még mindig azt mondhat­juk, hogy vége, lehúzzuk a rolót. De ezt a lehetőséget meg kell még adni a lapnak is, de az egyetemnek is. Róna-Tas András: Indokoltnak tartom, hogy előbb a kérdés ke­rüljön a Költségvetési Bizottság elé és csak utána az Egye­temi Tanács elé, de csak financiális szempontból. Azonkívül állást kell foglalni a lap profilját illetően, tehát hogy egye­temi lap vagy városi hetilap legyen. És ennek folyományaként arról is beszélni kell majd, hogy kinek milyen konkrét teendői vannak a lappal kapcsolatban, mind a Gazdasági Igazgatóságnak, mind a szerkesztőségnek. Pató Attila: Mint bölcsészhallgató és mint érintett szólok a dologhoz. Úgy vélem, hogy az utóbbi időben is eleget foglal­kozott. az újság egyetemi dolgokkal. Az más kérdés, hogy mosta­nában olyan nagyon érdekes események nem is történtek itt, és így azoknak a hallgatóknak, akik írnak a lapba, nem kifejezetten az egyetem a témájuk. De annál is fontosabb az újság, így hetilapként, mivel pl. a bölcsészkiadványok ritkábban jelennek meg, ez az egyetlen élő fórum a hallgatók számára, hogy színvonalasan publikálhassanak. Ezért nagyon meglepődtem, amikor hallottam, hogy veszélyben van az újság. És úgy gondolom, hogy kell teremteni rá pár százezer forintot, mert valóban fontos az egyetem szempontjából, gazdaságtalanságára tekintet nélkül. Akkor talán be kellene zárni Történeti Tanszéket, meg a Bölcsészkart is, hiszen biztosan ráfizetésesek azok is. Rektor: Tisztelt Egyetemi Tanács! Először abban kérem a felha­talmazásukat, hogy a Szegedi Egyetem ez évi költségét kifizet­hessem. A másik: e perctől kezdve a Gazdasági Igazgatóság felelős a Szegedi Egyetem c. lap anyagi ügyeiért. Kokas Károly: Azt gondolom, hogy egy szemléletváltásra van szükség. Eddig ugyanis a lapot minden egyetemi dolgozó ingyen kapta. Ha továbbra is megmaradna ez a színvonal, továbbá ha a lap olyan információkat is tartalmazna, amely máshonnan nem beszerezhető, szerintem fizetnének érte, ha ez a szakszerve­zeti felvásárlás megszűnne. A hallgatókról nem is beszélve. Ok is megvennék szerintem. Rektor: Egyetértek Róna-Tas professzor javaslatával, ki kell dolgozni, hogy mennyibe kerülne a lap jövő évi heti ill. kétheti megjelentetése és est a Költségvetési Bizottságnak meg kell tárgyalnia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom