József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged
1989. július 5., VII. rendes ülés
jött a magyar szellemi életbe. így tehát én köszönöm a lehetőséget, hogy itt megjelenhettem. A másik ok, ami miatt mindenképp el akartam jönni Szegedre, az egy az Akadémia és az egyetemek közötti több évtizedes feszültség feloldási lehetó'sége. Nem kell e körben részletezni, hogy én mint akadémiai igazgató - természetesen - az önálló kutatóintézetek óriási fölhalmozott szellemi értékét veszendőbe menni nem kívánom hagyni. Az is ismeretes, hogy nemcsak a Pénzügyminisztérium, de az egyetemek is számtalanszor megfogalmazták, hogy egy ilyen kis országnak, mint Magyarország óriási luxus különböző' szakmákban önálló kutatóintézeteket és ezzel párhuzamosan egyetemi tanszékeket felállítani. Én magam is ahogy megfogalmaztam a tárca programját, ebben előkelő' helyen áll az, hogy a következő' évtizedben Magyarországon a 18- 24 éves korosztálynak kb. a dupláját kell a főiskolákra beiskolázni ahhoz, hogy elérjük a nyugat-európai szintet. Honnan az épület, honnan a tanári kar, honnan a pénz? Ami a működést illeti, azt a költségvetésből fokozatosan - súlypont áthelyezéssel - meg lehet oldani. Nem egykét év alatt, de három-négy éves időkereten belül. A kormány most kidolgozandó három éves programjában ez már így fog szerepelni. Az épületeket - nem győzöm hangsúlyozni - nem pártellenességbó'l akarom elvenni a párttól meg a szakszervezetektől.(És nehogy azt higgyék, hogy egyik jobb, mint a másik, sőt a szakszervezet ma dogmatikus abb, mint a pártapparátus, mert abban legalább vannak hézagok, rések; a szakszervezetek pedig úgy érzik, hogy ma, amikor mindenki azt mond amit akar, neki sem szabad lemaradni; hogy most a szakszervezetek ideje futott föl, tehát nemcsak hogy az épületekrbó'l nem akar az apparátus lemondani, hanem pl. a Tárogató utcai központi iskolából még a nem szakszervezeti iskoláztatási egységeket is ki akarja rakni.) Nos, én meg vagyok győződve, hogy a 90-es évek Magyarországán épületeket emelni nem tudunk, tehát abból az épülettartalékból kell gazdálkodni a felsőoktatásnak - és általában az oktatásnak -, ami jelenleg az országban van. Sajnos az én tárcám egy nagyon rossz tárca, rossz apparátussal. Tele van rakva filoszokkal, cserepesekkel, tanárokkal, akik ahelyett hogy cserepet formáznának valahol kinn vagy tanítanának, benn filozofálnak a minisztériumban. Ennek következtében, miután a miniszter nekiesett a pártnak az épületek ügyében, a saját apparátusa a legügyetlenebb; igazából kedves barátom, Csehák Judit az, aki a maga kis ügyességével és ügyes államtitkárai és miniszterhelyettesei révén "rabolja" az épületeket. Jól teszi különben. Számomra a művelődéspolitika nem azonos a kultusztárcával, hanem azonos az iskolával, az egyetemekkel, a közművelődéssel, és én ugyanúgy örülök annak, ha Szombathelyen, Kaposváron egészségügyi főiskola nyílik, mint hogyha az én tárcámhoz tartozó intézmény kapta volna meg a helyet. A harmadik feltétel az oktatói feltétel. Egy biztos: létszámot emelni és fizetést rendezni nem fogunk tudni, ezt jobb, ha tudomásul vesszük. Itt van a lehetőség - megítélésem szerint -, hogy az önálló tudományos kutatói és az oktatói státust ősz-
