József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged

1989. július 5., VII. rendes ülés

8 Kovács István: És végül is mi a rektor úr álláspontja? Rektor: Az, hogy visszavontam előző döntésemet. Tóth Károly: Véleményem szerint a szakszervezet kifogása hibás jogi szempontból. ( A tartalmára nézve nem kívánok megjegyzést tenni.) A Bérgazdálkodási Szabályzatból szakít ki részeket, sza­vakat, s így a szövegösszefüggés nélkül nem az az értelme a szavaknak, mint eredeti környezetében. Pl. hivatkozik a szak­­szervezet a Szabályzat 1. pontjára, amely szerint minden bér­gazdálkodási kérdésben ez a pont egyetértési jogot biztosít számukra. Ez az ominózus pont azonban így szól: "Minden egye­temi bérgazdálkodási kérdésben a szakszervezetnek egyetértési joga van. E jog gyakorlati alkalmazásának főbb kérdéseit az egyetem rektora és a Pedagógusok Szakszervezetének egyetemi szervezete között kötött megállapodás tartalmazza." A mi Együttműködési Megállapodásunkban azonban nincs erről szó. Másrészt a rendszertani értelmezésből az is kitetszik, hogy az első 10 pont a bérelőirányzat elosztására vonatkozik, a többi szól a bérfejlesztésről. Eszerint: "Az éves bérfejlesztést a gazdálkodó egységek között általában béralapjuk arányában kell felosztani. Indokolt esetben a bérfejlesztés mértékében a rektor - a szakszervezet egyetértésével - egységenként diffe­renciálhat. A differenciálás mértékét a bérgazdálkodási sza­bályzatban kell meghatározni." Itt most ha a rektor nem akar eltérni a bázistól, meg sem kell kérdeznie a szakszervezetet. Tehát jogi érvelésében nem fogadom el a kifogást. Makav Árpád: Azt javasolom, hogy a nem vitatott összegben rendelje el a rektor a végrehajtást, a többire vonatkozóan pedig a szakszervezettel próbáljon megegyezni. Kovács István: Én meg vagyok győződve róla, hogy itt rektori jogról van szó. És miután még nem történt végrehajtás, joga van közbenső intézkedést visszavonni, ha időközben megváltozott a véleménye. Várkonvi Zoltán: Elhangzott, hogy a szakszervezet javaslata a nem oktató dolgozókat érintené előnyösebben. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem oktató-nem oktató probléma, hanem az alacsony-ma­gas fizetés problémája. Kétségtelen, hogy a mi javaslatunk el­sősorban a vezető beosztású oktatókat érintené hátrányosab­ban, de ők csak 127-en vannak. A szakszervezet nem vitatja a rektornak azt a jogát, hogy döntését - amellyel már egyetértett egy partner szerv - meg­változtassa, de úgy véljük, ismét meg kell beszélnie part­nerével. így mi nem a döntés, hanem annak végrehajtása ellen emeltünk kifogást. Czúoz Ottó: Három nem jogi kérdést szeretnék érinteni az ügy­gyei kapcsolatban: az egyik az, hogy a szakszervezet szociális szempontokra hivatkozva kéri a nettó szerinti elosztást. De egy más szociális szempontot is figyelembe kell venni. Espedig, hogy zömében nyugdíj előtt álló kollégáinkat érinti hátrányosan AhO

Next

/
Oldalképek
Tartalom