József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged

1988. március 10., IV. rendes ülés

- k2 lelő szakmai munka ezeken a tanszékeken akkor menne legalább olyan szinten mint eddig, ha ezek az emberek meghosszabbitást kapnának. Én egy kicsit nem tartom szerencsésnek a Kari Tanács­nak az itt látható szavazati arányát. Amikor megtörtént az elő­terjesztés, egyetlen egy ellenvélemény nem hangzott el a Kari Tanács ülésén a biológus tanszékvezetők meghosszabbitásával kapcsolatban, nem volt egy kétkedő vélemény sem, ennek ellené­re kettőt leszavazott a Kari Tanács, 1 pedig éppen-éppen átment. Egy kicsit furcsának tartottam ott is azt, hogy úgy nyilvání­tunk véleményt tanszékvezetői megbízatásukkal kapós ol-atban, hogy a Kari Tanács 32 szavazati jogú tagja volt jelen, s ebből 11, illetve a másik esetben 12 tartózkodik. Több mint l/3-a a Kari Tanácsnak tartózkodott. Én ezt egy kicsit sokallom, ilyen méretű tartózkodással véleményem szerint nem lehet egy tanszék sorsát, vagy egy ember sorsát megnyugtató módon elintézni, leérem az Egyetemi Tanácsot, hogy az elmondottakat szíveskedjék méltányolni. Gécseg Ferenc; Most, amikor végignézzük ezeket a szavazatokat, amiket eddig megejtettünk, majdnem mindenkinél vannak nem sza­vazatok, azonban senki nem szólalt fel és senki nem magyaráz­ta meg, hogy ő miért szavaz nemmel. Szerintem a titkos szava­zásnak a velejárója az, hogy senki nem köteles magyarázkodni, és nem köteles előre megmondani, hogy igennel vagy nemmel fog szavazni. A szavazatok, meggyőződésem szerint, a kari közvé­leményt lényegében tükrözték, lehet, hogy nem a biológus köz­véleményt, de a kari közvéleményt tükrözték. Ennek ellenére én sem látok jelenleg jobb megoldást, egyik tanszék esetében sem. Róna-Tas András: Teljesen egyetértek azzal, hogy senki sem kö­teles szavazatát indokolni. Most Farkas Gyula esetében nekem kétségtelenül feltűnik, hogy az Egyetemi Tanácstól 28 igen, 1 nem, 3 tartózkodást kapott, tanszékvezetőként viszont 13:12 volt az arány. Tehát fel lehet tenni a kérdést, hogy van-e valamilyen speciális oka ennek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom