József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged
1988. március 10., IV. rendes ülés
Rektor: Térjünk át a 2. napirendi pontra: az egyetemi tanári és docensi pályázatok véleményezésére. Felkérem az Állam- és Jogtudományi Kar dékánját, sziveskedjók egyetemi tanári előléptetésre vonatkozó javaslatát megtenni. Papp Ignáo: Tisztelt Egyetemi Tanács! Egyetemi tanári pályázati hirdetményre egyetlen pályázat érkezett be, Dr. Molnár Imre/ karunk egyetemi docense a Római Jogi Tanszék vezetője részéről. Dr. Molnár Imre 193^. szeptember 22-én született. Egyetemi tanulmányai elvégzése után a Szegedi Városi-Járási Ügyészségen, mint fogalmazó kezdte meg munkáját, majd 1961-től a szegedi illetve Csongrád megyei Vendéglátó ipari Vállalatnál dolgozott mint jogi előadó. Közben az egyetemen is félállású, illetve másodállású tanárként működött. 1979-ben egyetemi dooenssé nevezték ki. I985 óta vezeti a kar Római Jogi Tanszékét. Oktató munkája területén mindazokat a tevékenységeket végezte, amelyet a Karon ellátnak. Tudományos kutató munkája az ókori Róma szerződéses jogára terjed ki elsősorban. 1977-ben nyerte el az állam- és jogtudomány kandidátusa fokozatot Looatio conductio cimü munkájával. 1987-bon az állara- és jogtudomány doktora fokozatot szerezte meg a római magánjogi felelősségről szóló disszertációjával. Olvas latinul, oroszul, beszél németül, olaszul. Kapcsolata a gyakorlati élettel lényegében soha sem szűnt meg, ügyvédi-jogtanácsosi oklevéllel rendelkezik, mellékfoglalkozásban jogsegélyszolgálatot lát el. 1987-től vezetője az egyetemi oktatók jogi képviseleti munkaközösségének. A Kari Tanács 25 igen, 3 nem, 1 tartózkodás szavazattal javasolja Molnár Imre egyetemi tanári kinevezését. Rektor: Köszönöm az előterjesztést. Van-e kérdés, megjegyzés? Gulyás Sándor: Szeretném javasolni, hogy ezeket az ismertetéseket, amennyiben lehetséges, röviditsük. 59 esetben fogunk szavazni, ez rendkívüli mértékben elhúzná az időt. Rektor: A magam részéről egyetértek ezzel a javaslattal, amenynyiben a teljes szöveg ismertetéséhez a továbbiakban nem ragaszkodik az Egyetemi Tanács, amire természetesen bármikor