József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged
1988. január 28., III. rendes ülés
2 jutalmakat központi keretből fedeztük, amelynek forrása lényegében a 310 Ft ún. húspénz volt. Ezek a 310 Ft-ok a január l~i bérrendelkezések értelmében beleolvadnak az alapbérbe, tehát ezt az egységek kapják meg,ennélfogva méltányos, hogy a gazdálkodó egységek vállalják magukra dolgozóik törzsgárda jutalmát. Megemlíti, hogy a szabályzat összes többi pontját a szakszervezeti bizottság elfogadta. Megnyitja a vitát. Fónvi Tamáa:A kollégiumoknak a Gazdasági Igazgatósághoz történő átkerülésével (9. pont) bérkeretük is átkerül a Gazdasági Igazgatóság bérkeretébe? Ha így lesz, akkor félő, hogy a kollégiumigazgatóknak semmiféle jogosultsága nem lesz, ugyanis a nevelőtanárokat a nevelési rektorhelyettes irányítja, gazdaságilag a gazdasági igazgató. Rektor: A kérdés komolyságát átérzi, de úgy értelmezi, mintha valaki azt kérdezné: a matematikusok bértömege felett ezután a vegyészek fognak rendelkezni? Kocsondi András: Mi indokolja ezt a javaslatot, mért nem megfelelő az egy évvel ezelőtt elfogadott konstrukció, nem vált be? Annak a konstrukciónak milyen következményei vannak? Rektor: Természetesen az Egyetemi Tanácsnak hatáskörében van, hogy változtasson ezen a javaslaton. Köztudott, hogy a nagyobb egységeknél önálló bérgazdálkodási szabályzat működik, amelyet ezzel összhangban február 15-ig meg kell újítani, amely arra vonatkozik, hogy az egységeken belül működő további alegységek hogyan végzik a bérgazdálkodási munkát. Az egyetemi bérgazdálkodási konstrukció részletes elemzése után azzal indokolja a kollégiumok átszervezésére vonatkozó javaslatát, hogy a kollégiumokban nagy számban működő fizikai állomány és adminisztráció tartozzon az egyetemi központi adminisztrációhoz. Megemlíti, hogy a központi kisebb egységek vezetője - az egyetemi főtitkár - fogja a munkáltatói jogkört gyakorolni ezen egységek felett. A Központi Egységek szakszervezeti vezetőségének a feladata, hogy február 15-ig olyan szabályzatot hozzon létre, amely biztosítja az egyes alegységek megfelelő módon történő részesedését. Megemlíti még, hogy rendkívüli módon üdvözölne egy olyan megoldást, hogy az egyetem összes hivatalnoka, takarítója egy egységbe tartozzon, ez a munka 100 %-os hatékonyságát tenné le- hetővé. A kollégiumigazgatók továbbra is rektori hatáskörbe tartoznának. Veres József: A 2. old. 10. pontjához van megjegyzése. Abból indul ki, hogy mi is az önálló bérgazdálkodás? Egyértelmű, hogy ez a rektor átruházott hatásköre, de véleménye szerint egyetemi szinten meg kellene tartani az önálló bérgazdálkodási jog kifejezést. Egyetért a rektor felügyeleti jogkörével, de milyenről van szó? Törvényességi felügyeletről vagy sima felü