József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged
1988. július 6., VII. rendes ülés
13 Jónai Zoltán Polgárjoból kérte vizsgáját. A Tanács egyhangúlag javasolta. Miklós Dezső kérelmét is támogatólag elfogadta. Kerekes Béla: 4 alkalommal vizsgázott sikertelenül, 1987-ben kimerítette a méltányossági keretét. A KAri Tanács egyhangúlag nem javasolta kérelmének teljesítését. Leindvander Katalin: 1973-ban kezdte meg tanulmányait, 1978. szeptemberében abszolvált. Általános gyenge tanulmányi eredményére tekintettel, valamint arra, hogy most kivételként már kapott vizsgaengedményt, a Kar Tanácsa kérelmének teljesítését nem javasolta. Rektor: Ha nincs kérdés vagy megyjegyzés, szavazásra teszem fel az ÁJK Tanácsának javaslatát. Rektor: Technikai bejelentést teszek. A hallgató tanácstagok útiköltségét az egyetem kifizeti, az érdekeltek keressék ebben az ügyben a főtitkárt. Burger Kálmán: A mai ülésünket rektor elvtárs azzal kezdte, hogy jó munkát kívánt és üdvözölte az újonnan belépő tisztségviselőket. Helyes lenne, hogyha az Egyetemi Tanácsot is azzal zárnánk, hogy rektor elvtársnak, akit 4 évre ismételten megbíztak a JATE vezetésével, a Tanács nevében jó munkát, sok türelmet és az eddigihez hasonló egészséget energiát kívánjak. Rektor: Köszönöm szépen. Az ülést bezárom. 120/1988. sz. határozat Az Egyetemi Tanács egyhangúlag méltányosságból helyt ad Jónai Zoltán, Miklós Dezső és Szép György államvizsga-kérelmének; egyhangúlag elutasítja Kerekes Béla és Leindvander Katalin kérelmét. Kmft. Dr. Csákány Béla rektor Dr. Tóth Károly főtitkár Főnyi Tamás hallgató