József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged

épitése. Először újságból értesült az örömhírről, hogy Szegeden is épülhet kollégium. Később ezt megerősítette az MM főosztály­­vezetője, Véghelyi elvtárs. 1986-ban a tervezési pénzt biztosít­ja a főhatóság és még ezév második negyedében kiirásra kerül a tervpályázat. A kivitelezés a tervek szerint 1988-ban kezdődik. Egyéb fejlesztésekről - kivéve a saját fejlesztést - nem tud beszámolni. Az MM Beruházási Főosztálya a VII. ötéves tervben tűzi napirend­re a jelenlegi menza felújítását, amely szintén biztosit terve­zési pénzt. Ehhez hozzáadva a felújítási költséget, megkezdőd­het a szakaszos felujitás. Sajnos, saját forrásból sem a menza, sem a tornapálya épitése nem biztosítható, ezért a beruházások előbbre hozatala nem lehetséges . ü KK szociális kulturális alap felosztásával kapcsolatban meg­említi, hogy a Bizalmi Testületi ülés az egyetemi dolgozók segélyezési keretének kiegészítésére javasolt 100 eFt-os kere­tet a tartalékalap terhére 150 eFt-ra emelte. A JATE SC-nek biztosított összegek közül a tenisz szakosztály fenntartására adott támogatásra hivja fel a figyelmet megjegyezve, hogy még igy is 300 eFt hiánya van a szakosztálynak. * A fenntartás, felu.iitás a költségvetés egyik legkritikusabb pontja, mivel erre a célra az egyetem csak kb. 12.000.000 Ft támogatást kap, ezzel szemben fenntartásra mintegy 74 millió Ft-os igény érkezett az egységektől. Ezt a Gazdasági Igazgató­ság visszaküldte azzal a kéréssel, hogy rangsoroljanak. így az 1986. évi állóeszközfenntartási terv az egységek igénybejelen­tésének rangsorolt javaslata alapján készült el; a tételek felsorolásánál használt sorszám nem jelent rangsort. Véleménye szerint elsőbbséget kell biztosítani a tetőbeázások kijavításának, mert minden más tönkremegy, ha a tető tönkre­megy. Ebből következően a Móra Kollégium tetőbeázásának meg­szüntetésére, elsősorban a tetőszerkezet szigetelésére 1.400 eFt összeget terveznek. A költségvetés felosztásával kapcsolatban úgy tűnik, hogy azok az egységek kaptak az 1,6 millió automatikus követelésből, akik rosszul gazdálkodtak. Szükséges a gazdálkodó egységek uj bázis-

Next

/
Oldalképek
Tartalom