József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged

karok önállóan határozzák meg. Ajánlja a nyelvszakok vonatkozásában a tömhösités bátrabb kez­deményezését . Kovács István: Egyetért az anyaggal, a Bizottság észrevételei­vel, amely sok helyen a jelenlegi rendszer fenntartását java­solja, amelynek ő maga is hive. A hatáskörökkel kapcsolatban felvetett javaslattal, hogy tudniillik ott intézzék a hallgató ügyeit, ahol a hallgatót ismerik, ellentétesen érvel: nem biz­tos, hogy ott kell lezárni az ügyet. A "fogott birák" hasonlattal érvel /inkább akárki, mint az, akit ismerek/ a kétfokozatú döntés meghagyása mellett. Nem ért egyet a döntés alacsony szinten történő lezárásával, inkább amellett van, hogy társadalmi szervezeteknek kell átadni az ügyeket, mint önkormányzati szerveknek. A vizsgaidőszak megállapitásakor mindig különböző véleményeket tapasztal. Az államigazgatási főiskola szervezésénél szerzett tapasztalatokra hivatkozva elmondja, hogy nincsenek arra vonat­kozóan objektiv törvényszerűségek, egzakt mérési módszerek, hogy a rövid vagy a hosszabb vizsgaidőszak a jobb. A vizsgaidőszak felfokozza a hallgató befogadóképességét. Kár lenne lemondani időszakokról, ahol a hallgatók ismereteket szerezhetnek. Nem érti, miért kell lebeszélni a hallgatókat a nyári tanulásról. Megfontolásra kéri ezeket az érveket, időt kell adni a hallgatók­nak. 10 éven át volt a Minisztérium jogi szakbizottságában, ahol mindig volt olyan kérés, hogy szeptemberben is legyen vizsga. A 8. oldalon található párhuzamos képzéssel kapcsolatos észre­vételét az MM figyelmének felhívására teszi. A magyarországi egyetemek nem erre épültek fel. Ilyen képzési formákat nagy ok­tatási központokban lehet kialakítani átlagosnál jobb képességű hallgatók esetében. Például, ha lenne olyan főiskola, amely dél­utánonként nyelvi órákat adna, ezzel előrelépne a magyar külkeres­kedelem és 10 esztendő munkája megtérülne! Tehát ilyen kívánalmak kimondhatok, de mivel nincsenek ilyen intézmények, következéskép­pen ilyen feltételek nincsenek. Az indexaláirás eltörlése helyett - ha ezzel foglalkozni kell -- 11 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom