József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
2 csökken, az önálló hallgatói kezdeményezések a zárna, hanyatlik a diákköri mozgalom, hiányoznak az igazi szakmai viták, a hallgatókat tömörítő műhelyek. Az egyetemi oktatás egyre inkább "emelt szintű középiskolára" hasonlit. A rektorhelyettesi intézkedés tovább kívánja fokozni ezt a jelleget, tovább csökkentve a klasszikus egyetemet jellemző önművelés lehetőségeit. Ennek pedig természetes következménye, hogy kevesebb a lehetőség az önálló alkotómunka szépségeinek megismerésére. Az őszi szünet eltörlése az évfolyamdolgozatok, szemináriumi dolgozatok, referátumok Írásának csökkenését kellj hogy maga után vonja, hisz ezek jó része eddig ez alatt az egy hét alatt Íródott. Kár értük, hisz ezek gyakran egy-egy diákköri dolgozat, szakdolgozat alapját jelentették! az 1985/86-os tanév tanrendjei alapján készült melléklet bizonyítja, a már többszörösen határozatba iktatott heti 32-es óraszám ügye a Bölcsészettudományi Karon sem tekinthető megoldottnak. / lígy tudjuk, a Természettudományi Karon még kevésbé. Jól bizonyítja ezt, hogy a TTK a szeptembertől beinduló orosz-mateaatika és angol-matematika szakok esetében másodszori nekifutás után is képtelen volt a 12 órás keretbe beleférő hálótervet felmutatni./ Az előirányzott heti 12-12-8 órás megoszlásnak megfelelnek általában a magyar és történelem szakok órái. Az idegen nyelvi szakok esetében az elmúlt tanévben az első éven, a következő tanévben a második éven, majd felmenő rendszerben a többi évfolyamon is megvalósul a heti 12 óra. azonban a jelen pillanatban még ez sem tekinthető lezártnak! Egyes idegen nyelvi szakokon létezik még heti 16 órás megterhelés is! Az általános tárgyak óraszámai tekintetében viszont teljesen rendezetlen a helyzet, a legnagyobb eltéréseket itt találhatjuk, előfordul a megengedett heti órák kétszerese is! Összességében elmondhatjuk a következőket:-jelentősen több azoknak a féléveknek a száma, ahol a 32 órát többé-kevésbé meghaladja a heti óraszám /48 - 98/-a 32 órás keretbe beleférő félévek 12 kivételével 4.évben vannak -egyszerűen katasztrofálisnak nevezhető, hogy heti 41 óra több esetben is előfordul! Az egyes óraszámok előfordulását tekintve a nelléklet adatai alapján a következő kép tárul elénk: 22 óra - 1 esetben 24 óra - 9 esetben 26 óra - 10 esetben 27 óra - 2 esetben XO