József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Rektori tanácsülések
I Dr. Kemenes Béla elvtársnak -* JATE oktatási relc to rhe Ive t tese Rek to rhe lye tees Elv társ ■ Szives felhívására a JATE és a Juhász Gyula Tanárképző ~őiskolo közötti figyúttmükődésre vonatkozóan a C ogi Kar részéről z alábbiakról tájékoztstóm: 1. '< korábbi időszakáén karunk két oktatóba /Dr.Vastagh Pál, ill. Dr. Révész Béla/ részt vett az "Allamp-olgári ismeretek" cimü tárgy főiskolai oktatásában, r egjegyzen, ho^y ez oktatási tevékenység mellet’ Dr. Vostagh Pál közrenükdödtt/ a tantárgy jegyzetének lektorálásában s in-formális keretek között Lr. Jodnár László is szakmai véleménynyel segítette a jegyzet nemzetközi jogi vonatkozású részének szakmai korrekcióját, 2. jövőbeni együttműködésre vonatkozóen felvetjük annak lehetőségét, hogy a Jogi Kar tanszékei« részt vehetnének /pl, szakmai konzultáció, ev>gy továbbképzés keretében/ az állampolgári ismeretek c. tárgy oktatóinak a szakmai segítésében, különös tekintettel arra, hogy jelenleg a Kar oktatói nem vesznek részt e tárgy oktatásában. Megfontolandónak látszik látjuk azt a lehetőséget is, hogy az állampolgári ismereteket majdan oktató főiskolások jogi kari speciálkollégiumokat illetve fakultativ tárgyakat hallgassanak. Szeged, 1985.február 21. /Dr. Bodnár László/ dékánhelyettes