József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Rektori tanácsülések
A József Attila Tudományegyetem és a_Juhász Gyula Tanárképző Főiskola közötti áthallgatás szabályzata /B TK-terveze t / A JATF és a JGYTF nappali tagozatos tanárszakos hallgatói engedélyt kaphatnak az illetékes dékántól, illetve főigazgatótól arra, hogy az anyaintézményben folytatott tanulmányaikkal egyidőben egy szakon tanulmányokat folytassanak a társintézményben. Az áthallgatás egyidejűleg egy szakon, egy évfolyamon maximum 10 fő számára engedélyezhető. A párhuzamosan folytatott tanulmányok idején a hallgató jogilag az anyaintézményhez tartozik. Osztondij és szociális juttatásokból ugyanitt részesül. Tanulmányi átlagának kiszámítását is az anyaintézmény tanulmányi osztálya végzi. A hallgató az áthallgatott szakon a társintézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatához alkalmazkodik, és számára a társintézmény a megfelelő iskolafokozatra képesítő oklevelet állít ki tanulmányi kötelezettségeinek teljesítése után. Az anyaintézményben tanulmányait befejezett hallgató a társintézményben levelező hallgatói minőségben fejezi be tanulmányait. I. 1. A JATL nappali tagozatos Laiiárszakos hallgatója auidiigatóként a JGYTF-n folytathat tanulmányokat a következő szakok egyikén: ének, népművelés, rajz, román, szlovák, technika és testnevelés. 2. A fenti főiskolai tanulmányok megkezdésére jelentkezhet az egyetemi hallgató- az első 4 félév lezárása után harmadik szakból, esetleg egyik szakja elhagyásával második szakból- akkor, ha a két utolsó félévben tanulmányi átlageredménye legalább 4,ÜU. 3. A jelentkezést az illetékes dékánhoz kell benyújtani. A jelentkezés elfogadásáról a dékáni javaslat alapján a főiskola főigazgatója dönt. 4. A tanulmányok megkezdésekor az egyetemi hallgatóval közölni kell a főiskolán végzendő szak tanulmányi rendjét és követelményrendszerét. 3. Ha az egyetemi hallgatói jogviszony tanulmányi vagy fegyelmi okból) megszűnik, akkor a főiskolai tanulmányok sem folytattiatók.