József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Rektori tanácsülések
m1" A KISZ JATE BIZOTTSÁGÁNAK ÉSZREVÉTELEI A HALLGATÓK SZAKMAI, TANULMÁNYI MUNKÁJÁRÓL KÉSZÍTETT TÁJÉKOZTATÓVAL KAPCSOLATBAN Az Egyetemi Tanács és az MSZMP JATS Bizottsága 1983. december 15-i együttes ülésén tárgyalta a hallgatók szakmai, tanulmányi munkájáról készített előterjesztést, s meghatározta e terület legfontosabb feladatait. A KISZ JATE Bizottsága az anyag véleményezésekor több pontban jelezte egyet nem értését. Ennek ellenére az egyetemi vezetés az eredeti határozati javaslat szellemében számolt be az ifjúsági parlamenten is, a a 83 óta eltelt időszakról készitett tájékoztató szintén hasonló képet mutat. E tájékoztatóval kapcsolatos előzetes észrevételeink; ad ad 2./ 4./ ad 1./ Ezeket a módosításokat a KISZ javaslatára fogadta el az ET a JATE-VESE alkalmával. Eredetileg nem szerepeltek feladattervben. A honvédelmi oktatás alapproblémáit továbbra sem sikerült megoldani, elsősorban az egyetemen kívüli okok miatt. Az egyetemi hallgatók alacsony érdeklődése éppen azt mutatja, hogy az áthallgatás jelenlegi keretei egyáltalán nem ösztönzőéi-:. Sokkal körültekintőbben kell megvizsgálni a jelenlegi érdekeltségi viszonyokat, megváltoztatásuk lehetőségeit, ad 5./ Az egyetemen belüli áthallgatás nem lehet szélesebb körű, atnig a hallgatói óraszámok problémája, a hallgatókkal szemben támasztott körülmények kérdése, az öntevékeny hallgatói szakmai-tanulmányi munka lehetősége nem rendezett, ad 8./ Továbbra is szorgalmazni kell az oktatók valódi és hatékony /anyagi/ érdekeltségének megteremtését jegyzetek Írására - legyenek azok akár házi akár központi jegyaetek. Érdekeltség hiányában nem is olyan meglepő, hogy a házi jegyzetek száma kevés. ad 9./ Az egyetemi nyelvoktatás problémái csak a közoktatás /ált. és középiskola/ nyelvtanításának megjavítása után oldhatók meg érdemben. Addig az egyetem kénytelen nem egyetemi jellegű és szintű nyelvoktatással foglalkozni, ami igazán nem ösztönző sem a hallgatók sem az oktatók számára. A jelenlegi képzc4st lehet optimálisabbá tenni, de végérvényesen megoldani csak hosszabb távon elképzelhető. Az oktatás optimálisabbá tétele érdekében meg kell szüntetni azt a mé§ néhol jelentkező szemléletet, hogy a nyelvtanulás csak kiegészítő, járulékos valami. Vagyis biztositani kell az órarendekben a megfelelő idejét és helyét. lo./Az oktatástechnikai kultúra terjesztésének csak egyik módja a tantárgyiasitott képzés. Ha ez nem párosul az egyetemen^folyó oktatás kultúrájának emelkedésével, a technika térhódításával, akkor azeg.yetevni tapasztalatok éppen nem fognak ösztönzően hatni a hallgatóságra. Ez felveti az oktatómunka technikája emelésénél kérdését. A jelenlegi oktatói követelményrendszer jelenleg erre egyáltalán nem ösztönzők. Sőt... Tananyagkorszerüsités A tananyagok korszerűsítése elképzelhetetlen a képzési struktúra korszerűsítése nélkül. A kari előterjesztésekből viszont egyértelműen az derül ki, h©gj a jelenlegi képzési keretek megváltoztatását le kivánják venni a napirendről. A kari és egyetemi fejlesztési koncepció kidolgozásának időszakában a megújítást szorgalmazó hallgatóság számáré ez nem elfogadható álláspont. Ezzel kapcsolatos nézeteinket az IP kapcsán MIT KÉPVISELJÜNK ? címmel közzétettük. ad ad