József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Egyetemi tanácsülések
- 8 -A maradványérdekeltségű pályázatok folyamatosságára tekintettel szerencsére áthúzódó tételek mindig lesznek#' Szalay 1stvani A TTKar a kötelező szakmai gyakorlatok megszervezését, meTy~atsp?öTadat, a képzés része, alig tudja teljesíteni* Az utóbbi kát évben már sokat eltöröltek, tovább nem lehet csökkenteni, pedig a szállás, étkezés és utazási költségek emelésével lehetetlen helyzetbe kérőinek. Már most is a halijától szociális támogatásból egészítik ki a keretet* Az előterjesztendő anyag rövidítésével egyetért ás kéri egységes terminus technikusok alkalmazását. Kovács Lászlói 5.oldal. Nem a decemberi állapotot tükrözik a számok, nanem a júniusit, nincsen átvezetve a létszám-elvonás. Bodnár Lászlót Véleménye szerint is júniusi adatok szerepelnek az anyagban. Bartók Mihály: Jav slatai a 6-7 Oldal tételeinek rendezésére hatalmazzák fel a Rektori Tanácsot, az adott kereten belül a szükségnek megfelelőbben bontsák az alapokat. A TxKarra vonatkozó táblázatok számbeli eltéréseit egyeztetik és rendezik. A müszerberuházási keret hiánya igen fájdalmas. A MM Müszerbizottsági ülésén is bejelentették, hogy a jövő évekre alig áll rendelkezésre országosan keret* Budai elvtárs korrekt válaszadását nagyon megköszöni, az anyagot elfogadásra javasolja. Makk Ferencnél Bérkeret gazdálkodás van, ; ég is úgy tűnik, hogy létszämgazdalKoöäs, Papiron 47 fő létszám van sz Ált.Iskolánál, ténylegesen 5° fö* 5 állás hiányzik de a bérük adott. A helyzet kellemetlen, kéri ennek rendezését# Egyéb számadatok sem pontosak, közvetlen megbeszélés alapján módosítják. Kévéi ferenci Az újszeged! felvonulási épületet a Délép szabadon násználja a parkoló területtel együtt. Ki kellene helyezni egy táblát, hogy egyetemi terület, másrészt me kellene vizsgálni, ho y az épület esetleg kísérleti helyiségként nem használható«-© egyetemi célra. Az épitő vállalat bérleti dijat fizet-e. Az az érzése, ho y a kollégiumi férőhelyek vonatkozásában rossz normákkal dolgozunk. Az Irinyi Kollégiumban 12 á yas szobákban ma már csak nyolcán vannak elhelyezve, néhol az aláducolás miatt. A Bolyai Kollégium kiess át a létszámból levették-e. iS^yébként a kollégiumokat nem lehet 100 %-ig kihasználni, állapotuk ezt nem teszi lehetővé. Nyári üzemi ya orlatra a hall atókat úgy tudják elküldeni, hogy szoc. segélykéréseket Írnak alá, mivel szállásukat csak turista árfolyamon lehet biztosítani. Szabad-e ilyet megengedni. 6-7 oldal. A kulturális együttesek és a'kollégiumok részére biztosított támogatás között na y a differencia, me kellene gondolni ennek módosítását. Ugyancsak felvetődik, hgy a JATB 30 majdnem 400 ezer Ft-t kap, holott csak szűk kört érint, az összes kollégium sportra fos ditható kerete pedig 11 ezer Ft. A műhely munkáját nem találja kielégítőnek, sétálnak, s olyan dologra mely nincsen előre igényelve, a helyszínen rá nem vehetők, akármilyen sürgős is. A tanszéknek múlt március óta kielégitetlen igényéi vannak, ha a garanciális idő lejár, kivi telez tét ni már nem tudják* Az egész szervezetet át kellene alakítani, eredeti funkciójától elidegenedett* A nevelőtanári állások megszűntek bérkeret hiányábani a TTKar 2 főt még foglalkoztat* Megszüntetésük nem helyes, vissza kellene állitani e rendszert*